Eurovíziós Dalfesztivál 2014 – Két esélyes csapat: Honeybeast, New Level Empire

Két korábban kevéssé ismert csapat, a Honeybeast és a New Level Empire is bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatója, A Dal szombati döntőjébe és mindkettő esélyes akár a győzelemre is.

 

A hattagú Honeybeast még Honey Bee néven 2005-ben alakult Szegeden, Bencsik-Kovács Zoltán gitáros a kezdetektől a fő dalszerzőnek és szövegírónak számít, ő jegyzi A legnagyobb hős című számot is, amelyet az elődöntőből és a középdöntőből is a tévénézők szavazatai juttattak tovább.

“Igaz, hogy a Petőfi Rádió játssza néhány dalunkat, például a Maradok címűt, és évek óta fesztiválokon is fellépünk, de eddig nem volt komoly rajongótáborunk, minket is meglepett a sok ránk adott voks. A döntőben pedig, a zsűri szavazatai alapján kialakuló végső négy állva maradt produkció közül a közönség fog dönteni. Reménykedünk, hogy lehet esélyünk. Nyerjen szegedi, ha nem mi, akkor a Fool Moon” – mondta Bencsik-Kovács Zoltán az MTI-nek.

A szám még nem volt teljesen kész, amikor menedzsmentjük, a Gold Record javasolta, induljanak A Dalban, sőt egy másik dalt is beadtak, végül az előzsűri döntött A legnagyobb hős mellett. A műsor meghozta a Honeybeastnek a széleskörű ismertséget.

A csapat 2009-ben Parazita címmel CD-t jelentetett meg, majd változások következtek: három régi taghoz (Bencsik-Kovács mellett Tatár Árpád gitároshoz és Kovács Tamás doboshoz) Lázár Tibor basszusgitáros, Kővágó Zsolt billentyűs csatlakozott, végül Czutor Anett énekesnőt Tarján Zsófia, a Kőbányai Zenei Stúdió Művészeti Szakiskola hallgatója váltotta. Tarján Zsófia korábban egy death metál zenekarban szerepelt, a Balkan Fanatikban pedig rappelt. A Honeybeast stílusa megváltozott: az elektronika maradt, de az addigi angol nyelvű brit indie rockot a magyar nyelv ritmikájára írt zene váltotta fel.

“Zsófi nemcsak jól énekel, hanem nagyon sokoldalú és kreatív, A Dalban a számunkhoz ő tervezte a háttérgrafikát és részben a ruhát is” – mondta a zenekarvezető.

A legnagyobb hős egy kifordított szerelmes dal, kellemes rockzenéjét Bencsik-Kovács Zoltán markáns, szókimondó, időnként vicces szövege tette népszerűvé.
“Bár van egy magyar-ének szakos diplomám, igazából botcsinálta szövegíró vagyok. Megpróbálok belebújni az énekesnő bőrébe, aki egy félresikerült házassággal kapcsolatos félelmekről énekel, miközben egy férfi gondolatait tolmácsolja” – mondta.

A dalszerző elmondta, hogy már elkészült a Honeybeast második lemeze, amely hamarosan megjelenik.

“Lesznek rajta régebben született, angol nyelvű dalaink, de a többség magyar nyelvű, A legnagyobb hős világához hasonló szerzemény. Azt szoktam mondani, hogy a mi zenénk a Muse Magyarországra átültetve, egyfajta gulyás Muse” – tette hozzá.

A New Level Empire 2012-ben alakult a hazai popzenei színtér négy ismert alakjából: a dobos Nyújtó Sándor Dj Newl néven technóban utazik, a Karmatronic-kal is dolgozó Krajczár Péter billentyűs Krash-ként dalszerző, dj és producer, Mayer Petra Shizuka szintén lemezlovas, Ujvári Zoltán Szilveszter, azaz Zola pedig zenetévék műsorvezetőjeként tevékenykedik.

“Úgy kezdődött, hogy mintegy másfél évvel ezelőtt Newllal ketten csináltunk egy számot Heartbreak címmel, amelyet Széles Iza énekelt el. Mindketten azt gondoltuk, hogy jó lenne a dj-s hangzást valamilyen zenekari formációba átültetni. Ez a live act produkció persze nem tud úgy megszólalni élőben, mint egy rockzenekar, de azért Newl dobol benne, én meg billentyűzök, miközben Shizuka a dj-pult mögött áll, Zola meg énekel” – fejtette ki Krajczár Péter az MTI-nek.

Mint mondta, a négyük által közösen írt The Last One című dal – amelyet az elődöntőből a zsűri, a középdöntőből a közönségszavazatok juttattak tovább – egyik “titkos fegyvere” Zola, akiről nagyon kevesen tudták eddig, hogy ilyen jól énekel, holott a Retro School Banddel azért volt egy-két sikeres száma.

“Reggel kijöttek a stúdióba, és délutánra kész volt a szám, persze utána még finomítgattunk rajta” – tette hozzá.

Krajczár Péter elmondta, hogy eredetileg egy másik számot akartak benevezni az eurovíziós magyar versenybe, de a Magneoton kiadó a The Last One-t javasolta.

“Nyilván A Dal miatt elképesztő érdeklődés mutatkozik a zenekar iránt, több nyári fesztiválra előjegyeztek minket. A dj-k önmagukban talán már nem olyan érdekesek a nézők számára, akik ugyanakkor nyitottak lehetnek egy hasonló stílusú dance zenére a New Level Empire-től” – közölte.

A zenész-dj dalszerzőként komoly tapasztalatokkal rendelkezik A Dalban, hiszen 2012-ben három szerzeménye is bekerült a 20-as döntőbe, tavaly pedig a Cserpes Laurának többedmagával írt Élj pont úgy a döntőben a 6. helyen végzett.

“Sok mindent tudtam elmondani a zenekarnak arról, amit már átéltem, és szerintem ez segített nekünk. Nekem is furcsa az egész, mert én sem álltam korábban színpadon, a siker íze erről az oldalról talán még finomabb. A szerzőket ritkán említik, a dalokat az előadóval azonosítják, most ez megadatik nekünk” – jegyezte meg.

A billentyűs arról is beszélt az MTI-nek, hogy az internetes visszajelzések alapján nagyon bízik a közönségszavazatokban, hiszen jelentősen nőtt like-olóik száma közösségi oldalaikon, és elképesztő mennyiségű levelet kapnak.

“Jó érzés, hogy szimpatikusak vagyunk az embereknek. Az bosszantana, ha a zsűri nem választana be minket a végső négybe, ott viszont már akkor is tudnék örülni, ha esetleg az eurovíziós világot és zenei stílust tekintve telitalálat szám, Bogi We All című dala győzne” – mondta végül Krajczár Péter az MTI-nek.

A Dal döntőjét szombaton este az M1 és a Duna World élőben közvetíti.

 

 

A Muzikfabrik nyerte az online akusztik szavazást

 

A Muzikfabrik nyerte az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyéhez, A Dalhoz kapcsolódó internetes szavazást. A voksokat a számok akusztikus verzióira lehetett leadni.

 

    A Dal hivatalos oldalán kedden éjfélkor lezárult online szavazást a Muzikfabrik This Is My Life című dalának akusztikus változata 2670 like-kal nyerte, megelőzve Pál Dénest, aki a Brave New Worlddel 2309 like-ot kapott. Vastag Tamás Állj meg világ! című dalának akusztikus előadása 1947 like-kal harmadik lett.

    A nézők a neten külön, a műsortól függetlenül szavazhattak A Dal elődöntőjébe jutott 30 szám Petőfi Rádióban készült akusztikus verzióira. Az online voksolás nyertese, a Muzikfabrik egy 52 perces akusztikus koncertlehetőséget kap, amelyet rögzít és műsorra tűz a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). A Muzikfabrik emellett – mint a legtöbb like-ot kapott produkció, amely nem jutott be A Dal február 22-i döntőjébe – szombaton az M1 és a Duna World csatornán élőben látható showműsorban előadhatja a This Is My Life akusztikus verzióját.

    A 2006 óta létező soproni Muzikfabrik tagjai – Andy Sole (Rozmann András), Jetro (Sinka Szilárd) és C.Molle (Sövegjártó László) – a magyar house színtéren ismertté vált producerek és zenészek, A Dalban hozzájuk csatlakozott Giczi Kurt, Makk Szabolcs, valamint Hegyi Ákos énekes. A This Is My Life eredeti változata A Dal második középdöntőjéből nem került be a most szombati fináléba.

    A Petőfi Rádióban akusztikus formában bemutatott dalokról videofelvétel készült, ezeket A Dal hivatalos oldalán (adal2014.hu “akusztik szavazás/Vote online” rovat) lehetett megtekinteni. Minden elődöntős héten az aktuális dalokra lehetett szavazni egy héten keresztül, majd egy elődöntőből hat versenydal és előadóik jutottak tovább A Dal online akusztik szavazás döntőjébe. A döntő kedden éjfélkor zárult, a fináléban a 18 versenydalra lehetett szavazni.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.