Külügyminisztérium: csak halaszthatatlan ügyben utazzanak a magyarok Ukrajnába!

Csak azok a magyar állampolgárok utazzanak Ukrajnába, akiknek halaszthatatlan dolguk van ott – mondta Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

 

Kijevben hétszáz-nyolcszáz tagú magyar kolónia él, de a tárca nem tud bajba jutott magyarról, nem érkezett segélykérés hozzájuk – ismertette Kaleta Gábor.
A magyar-ukrán határon folyamatos a közlekedés, nem tapasztalták, hogy a megszokottnál többen jelentkeznének belépésre, és a vízumigénylések száma sem nőtt – közölte.
Mint mondta, “egyelőre nem tartunk ott, hogy a magyar közösséget közvetlen támadás érte volna” Kárpátalján, remélhetőleg a magyar közösség “nem válik céltáblává”. Közölte azt is, hogy a tüntetések nem kerülték el az ottani városokat sem, Ungváron a demonstrálók elfoglalták az adminisztráció épületét, az épületben kisebb károk keletkeztek, de belül nyugalom van.
Úgy tűnik, a kárpátaljai események kevésbé erőszakosak, mint az ország más régióiban – jegyezte meg.
A sajtófőnök arra is kitért, hogy a beregszászi konzulátus kerületében nincs tudomásuk erőszakos eseményekről, Beregszászon jelenleg petíciót dolgoznak ki, amelyet az Egyesült Államokhoz, az EU-hoz és a visegrádi négyekhez akarnak eljuttatni.
Kaleta Gábor beszámolt arról, hogy Kijevben a tömegközlekedés megszűnt, több közlekedési útvonalat lezártak, a taxitársaságok nem fogadnak rendeléseket, de a repülőterek üzemelnek. A Függetlenség terét (Majdan), az Európa teret és a Hrescsatik utat, valamint ezek legalább egy kilométeres körzetét tanácsos elkerülni, és sötétedés után nem ajánlott az utcán tartózkodni – közölte.
A magyar operatív törzs létrejött, vezetője a belügyminiszter, ő dönt arról, hogy mit tegyen ez a szerv.
A Külügyminisztérium sajtófőnöke felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte, hogy erőszakot alkalmazzanak Ukrajnában, akár a kormány, akár a szélsőséges ellenzéki erők.
Hangsúlyozta: az ukrán kormány szerepe a politikai rendezésben meghatározó, ezt a felelősségvállalást akár szankciókkal is ki kell kényszerítenie a nemzetközi közösségnek, ugyanakkor támogatnia is kell a helyzet politikai megoldását. Az EU-nak továbbra is perspektívát kell biztosítania Ukrajna számára, gazdaságilag is támogatni kell az európai törekvéseket, valamint közvetítői feladatokat is el kell látnia – mondta. Hozzátette: remélhetőleg Oroszország is támogatja a politikai rendezést és kerüli a közvetlen beavatkozást.
A tárca értékelése szerint polgárháborúshoz közeli a helyzet Ukrajnában, és nem kizárt a rendkívüli állapot bevezetése sem. A keddi események visszafordították az elmúlt időszak konszolidációs folyamatát – mondta. Közölte: jelenleg nem igazán látszik a felek törekvése a békés megoldásra, a válság országossá vált, és az elnök mozgástere jelentősen beszűkült. Bizonytalan, hogy Viktor Janukovics meddig megy el a Majdanon kialakult helyzet felszámolásában – tette hozzá.
Megjegyezte: nagy kérdés, hogy a rendőrség miként reagál az utasításokra.
Kaleta Gábor arról is beszélt, hogy az EU külügyminiszterei csütörtökön rendkívüli ülést tartanak az ügyben, és megvizsgálják a szankciók lehetőségét.

 

 

 

A Külügyminisztérium a békés megoldást sürgeti

 

A Külügyminisztérium elítéli az erőszak minden formáját, az semmilyen körülmények között nem lehet a megoldás eszköze a független Ukrajna legsúlyosabb politikai válságára, az ukrán nép érdekeit figyelembe vevő politikai megoldást kell keresni.

A tárca szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a kormányzat felelőssége meghatározó a politikai megoldás megtalálásában, de a parlamenti ellenzéki erőknek is távolságot kell tartaniuk a szélsőséges csoportoktól.
Kitértek arra, hogy az EU külügyminisztereinek február 10-i ülésén leszögezték: a helyzet eszkalálódása esetén az unió készen áll a gyors cselekvésre. Hangsúlyozták, hogy az elmúlt 24 óra történéseinek fényében az Európai Unió nem maradhat tétlen, és minden eszközt meg kell fontolnia a békés megoldás felé történő elmozdulás érdekében.
Jelezték továbbá: fontosnak tartják, hogy az Európai Unió aktívan működjön közre az ország politikai és gazdasági válsága hosszú távú megoldásának előmozdításért.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.