Elpusztult egy panda Kínában – felháborodás a közösségi médiában

Elismerte egy panda halálát az a közép-kínai állatkert, amely egy nappal korábban még azt közölte, hogy a helyiek kedvencét Szecsuanba vitték pároztatásra. A közösségi médiában állatkínzással vádolják az állatkertet.

 

Honan tartomány székhelyén, Csengcsou városban az állatkertet látogatók és a helyi riporterek gyanút fogtak, miután híre kelt, hogy a csaknem hétéves nőstény panda, Csinji hirtelen eltűnt. Az állatkert illetékesei végül beismerték, hogy az állat rosszul lett, s a gyors orvosi beavatkozás ellenére sem tudták megmenteni. Egyben visszautasították azt az időközben elterjedt feltevést, hogy nem megfelelő körülmények között tartották az állatot.

A panda megmentésére a szecsuani pandakutató központból küldött szakértő az állatot már holtan találta. Li Caj-vu szerint nem kizárt, hogy a panda gyomor- és bélgyulladását, illetve végső soron a halálát parvovírus okozta.

Az esetet jelentős érdeklődés kíséri Kínában, a közösségi médiában sokan hanyagsággal és állatkínzással vádolták meg az állatkertet, s többek közt olyan fényképeket is közzétettek, amelyeken az állat gondozója étellel igyekszik Csinjit arra rávenni, hogy fényképek kedvéért pózoljon a látogatókkal. Az internetezők szerint az állatot éheztették, mielőtt a “show-ra” sort kerítettek.

További képeken az látszott, hogy a bambuszerdők világának lakóját 30 Celsius-fokos nyári melegben is “dolgoztatták”. A sajtó emlékeztet rá, hogy az állatkerteket felügyelő minisztérium 2010-ben megtiltotta az állatokkal való mutatványokat.

Az óriáspanda a nemzetközi természetvédő szervezet (WWF) és a kínai törvények szerint is védett állat, amelyből kevesebb mint 1600 él vadon, nagyobb részük a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.