Génmódosított kukorica – Az Európai Bizottságnak nincs joga visszavonni az engedélyezési javaslatot

Az Európai Bizottság jogértelmezése szerint már nincs módja visszavonni javaslatát a Pioneer 1507 nevű génmódosított (GMO) kukorica termesztésének engedélyezésére, miután a tanácsban nem sikerült minősített többséggel leszavazni a kérelmet, kénytelen lesz kiadni a termesztési engedélyt – közölte szerdán Roger Waite, a brüsszeli testület agrárkérdésekért felelős szóvivője. Szerdán 12 tagállam európai ügyekért felelős vagy külügyminisztere, illetve államtitkára levelet írt Tonio Borg egészségügyi biztosnak, amelyben arra az álláspontra helyezkednek, hogy a bizottság igenis visszavonhatja a javaslatot.

 

A tanács kedden hivatalosan nem foglalt állást sem a javaslat ellen, sem mellette, a kérelem kiadásának megakadályozásához viszont egyértelmű, minősített többségű “nem” kellett volna, ám ez a szavazati súlyokat tekintve annak dacára sem sikerült, hogy négy tartózkodás mellett 19 ország ellenezte és csak öt támogatta a javaslatot.

Waite kifejtette, a tanács számára szerda este lejár a hivatalos határidő, hogy megakadályozhassa a GMO-kukorica termesztésének jóváhagyását, a bizottság pedig ennek megfelelően fog eljárni.

“A tagállamok által alkotott jogi keretek között a bizottságnak nincs más választása, mint jóváhagyni ennek a génmódosított organizmusnak a termesztésére vonatkozó engedélykérelmet” – szögezte le a szóvivő.

A szóvivő arra is kitért, hogy a bizottság 2010-ben egy olyan javaslatot is előterjesztett, amely lehetővé tenné a tagállamok számára, hogy egészségügyi és környezeti okok mellett bármilyen más okból is megtilthassák az uniós szinten engedélyezett génmódosított növény termesztését vagy felhasználását, illetve felmentést kapjanak az uniós szintű engedélyt hatálya alól, ám ez a javaslat megrekedt a tagállamok között, a szakminiszterek tanácsában.

Waite ugyanakkor üdvözölte, hogy a tanács görög elnöksége ígértet tett arra, hogy a márciusban a környezetvédelmi tárcavezetők napirendjére kerül a kérdés.

Az MTI kérdésére, miszerint van-e határideje annak, hogy a bizottság kiadja a Pioneer 1507 termesztésére az engedélyt, Roger Waite közölte: nincs megszabott határidő, a szabályok azt írják elő, hogy a bizottságnak ezt indokolatlan késedelem nélkül kell megtennie.

Ennek ellenére szerdán 12 tagállam európai ügyekért felelős vagy külügyminisztere, illetve államtitkára – köztük Győri Enikő magyar külügyi államtitkár -, levelet írt Tonio Borg egészségügyi biztosnak, amelyben arra az álláspontra helyezkednek, hogy a megoldás kulcsa a bizottság kezében van, és a testület igenis visszavonhatja a javaslatot. Azzal érvelnek, hogy semmilyen más döntési eljárásban nem születhetne meg az engedély, ha azt 19 tagállam ellenzi és csak öt támogatja. Emellett emlékeztetnek a bizottság 1999-ben tett ígéretére, miszerint hasonló esetekben nem fog szembemenni a túlnyomó többség akaratával.

“Meggyőződésünk, hogy a bizottság nem hagyhatja figyelmen kívül az ennyi tagállam által megfogalmazott jogi, politikai és tudományos aggályokat” – hangoztatják a politikusok, bizalmukat fejezve ki, hogy a brüsszeli testület visszavonja az engedélyezési javaslatot.

A levelet Győri Enikő mellett az osztrák, a bolgár, a ciprusi, a francia, az olasz, a lett, a litván, a luxemburgi, a lengyel, a szlovén és a máltai miniszter vagy államtitkár írta alá.

Az uniós engedélyeztetési folyamatban az Európai Bizottságnak egy-egy bizottság véleményét kell kikérnie, amelyek az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság szakvéleménye alapján döntenek. Ha a véleményező testület pozitív értékelést ad, az Európai Bizottság kiadja az engedélyt, ha negatívat vagy semmilyet, akkor a tagállamok szakminisztereiből álló tanács elé kerül az engedélyezési javaslat, amely minősített többséggel elutasíthatja az engedélyezést, de ha ez nem sikerül, az Európai Bizottság kiadja az engedélyt.

A Pioneer 1507 elnevezésű génmódosított kukorica 2001 óta vár a termesztési engedélyezésre.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.