Együtt-PM-tiltakozás – Az ORFK nem állapított meg személyi felelősséget

Nem állapított meg személyi felelősséget az a parancsnoki vizsgálat, amelyet az Országos Rendőr-főkapitányságon (ORFK) végeztek azt követően, hogy vasárnap hárman felmásztak a Sándor-palota erkélyére, és ott egy transzparenst helyeztek el.

 

Az MTI kérdésére, hogy szükséges-e bármilyen változtatás a Köztársasági Elnöki Hivatalnak otthont adó palota őrzésével kapcsolatban, az ORFK azt közölte: a védett objektumok őrzésével, az ezzel összefüggésben tett rendőri intézkedésekkel kapcsolatos adatok nem nyilvánosak.

Vasárnap délelőtt az Együtt-PM három aktivistája mászott fel a Sándor-palota erkélyére, és paksi bővítésről szóló népszavazást követelő transzparenseket helyezett el.

A rendőrség az akciót követően négy embert állított elő, akikkel szemben garázdaság szabálysértése, valamint jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt indított eljárást – közölte vasárnap honlapján a rendőrség.

Az őrzési feladatot ellátó rendőr észlelte, hogy többen egy létrával közelítik meg az épületet, ezt követően a járőrök egy percen belül megjelentek mind az épület külső, mind pedig az épület belső részénél. Az ott lévőket intézkedés alá vonták, ezzel is megakadályozva, hogy bűncselekmény vagy további szabálysértés megvalósuljon – írták.

A három ember a Készenléti Rendőrség munkatársainak többszöri felszólítását követően mászott csak le az erkélyről.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.