Az MNB több tízmilliárdos nyereséggel zárta a tavalyi évet

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) – több tényező együttes hatásának eredményeként – több tízmilliárdos nyereséggel zárta a tavalyi évet az előzetes adatok szerint, szemben a jegybank 2012. decemberi prognózisával, amely 2013-ra 203 milliárd forintos veszteséget irányzott elő – közölte a jegybank szerdán.

 

Az MNB közleményében hangsúlyozza, hogy az új jegybanki vezetés – a törvényben rögzített elsődleges céljainak veszélyeztetése nélkül – kilenc hónap alatt elérte, hogy 2013-ban az MNB nyereséges legyen, s ezzel a költségvetés mentesüljön a veszteség megfizetésének terhe alól.

A jegybanki eredményre vonatkozó részletes, auditált adatokat áprilisban teszi közzé az MNB a közlemény szerint.

Az MTI által korábban megkérdezett elemzők szerint az alapkamat jelentős csökkenése nagyban hozzájárult az MNB 2013-as eredményének javulásához.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője január eleji nyilatkozatában rámutatott: a jegybanki alapkamat a 2012. november végi 6 százalékról 2013 végére a felére csökkent, így a kéthetes kötvényállományra kifizetett kamat sokkal kisebb lett, mint amivel 2012 év végén terveztek. A kéthetes kötvényállományon – amely akkor nagyjából 4 ezer milliárd forint körül volt – 1 százalékos kamatcsökkenés 40 milliárdos megtakarítást eredményez. Ebből kiindulva a 3 százalékos kamatcsökkentés nagyjából 120 milliárd forintot jelentett. Németh Dávid szerint a többi eszköz átértékelődése, a devizakötvényeken elért nyereség is hozzájárulhatott az eredményhez.

Balatoni András, az ING vezető elemzője szintén kiemelte, hogy a jegybanki eredmény az irányadó ráta érdemi csökkenése miatt javult, aminek következtében a kéthetes futamidejű MNB-kötvény kamatköltsége is mérséklődött. Megjegyezte továbbá, hogy az idei eredmény tervezésekor, még 2012-ben fix kamatpályával számoltak.

Az ING vezető elemzője felhívta a figyelmet arra is, hogy a nyereséges gazdálkodás nem tekinthető a jegybank elsődleges feladatának. Nem az a kérdés, hogy a jegybanki eredmény hogyan alakul, hanem sokkal inkább az, hogy az államháztartás konszolidált eredménye hogyan alakul a jegybanki tevékenységnek köszönhetően – mondta.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.