Szocsi 2014 – Olimpia a semmiből

A “semmiből húzták fel” a Szocsiban pénteken kezdődő téli olimpia létesítményeit Berecz Anna magyar alpesi síző szerint.

 

“Az példaértékű, amit az oroszok megvalósítottak, mert hat éve még semmi nem volt itt” – mondta az MTI-nek a 25 éves versenyző a hegyi olimpiai faluban.

Ám nemcsak a versenyhelyszínek és -pályák újak. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke hétfői megérkezésekor arról is beszélt, hogy a mostani téli olimpia elsősorban a rekordnagyságú infrastrukturális fejlesztések miatt lesz minden idők drágábbja. Példaként említette Szocsi repülőterének teljes megújulását, a Moszkva és Szocsi közötti autópálya, illetve annak a gyorsforgalmi útnak és gyorsvasúti hálózatnak a megépítését, amely a Fekete-tenger partján fekvő várost összeköti a hegyi versenyek központjául szolgáló, a Kaukázus lábánál fekvő Krasznaja Poljanával.

Az Alaszkában élő és tanuló Berecz Annának van összehasonlítási alapja a szervezést illetően, mivel már Vancouverben is szerepelt. Ő úgy véli, Kanadában minden tökéletes volt, az alapok már régóta adottak voltak ott, míg itt, Szocsiban látszik, hogy mindent most, erre az eseményre építettek, s ebből fakadnak problémák, mert nincs bejáratva a rendszer.

“A szervezésben még akadnak gondok, az első pár nap kissé kaotikus volt, de kezdenek belejönni” – mondta a mind az öt alpesi számban induló síző, aki a gondok között említette, hogy az első napon legalább egy óráig tartott, mire felvitték őket az amúgy tíz percre lévő edzőpályára síelni.

 

szocsi_2014_farkas_norbert_berecz_anna

 

szocsi_2014_farkas_norbert_

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.