Sikkasztásos ügyek fejleményei

A budaörsi rendőrök vádemelési javaslattal befejezték a nyomozást az áruházi sikkasztás ügyében.

 

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatott eljárást sikkasztás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt N. Bence 19 éves, K. István 37 éves és K. Márta 53 éves budapesti lakosok ellen.

A nyomozás során beszerzett adatok szerint a 19 éves férfi – hozzátartozóival összejátszva – 2013. november 16-án 17 óra körüli időben és 2013. november 23-án 18 óra körüli időben egy budaörsi áruház pénztárosaként különféle ruházati cikkeket és élelmiszereket indokolatlanul sztornózott, valamint az áru egy részét blokkolás nélkül átemelte a pénztár felett, majd azokat társainak átadta.

K. István és K. Márta ezután az áruval távozni akart az üzletből, azonban a biztonsági szolgálat munkatársai 2013. november 23-án felfigyeltek rájuk és értesítették a rendőrséget. A helyszínre érkező járőrök a két férfit és a nőt elfogták, a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki őket.

 

A gyanúsítottak ellen folytatott büntetőeljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére.

 

 

 

Vádemelés

 

Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás.

Sikkasztás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya Sz. János 48 éves szigetszentmiklósi lakos ellen.

A férfi a rendelkezésre álló adatok szerint 2013. november 22-én 14 óra körüli időben – munkaadójának engedélye nélkül – 800 liter propángázt fejtett le a rábízott tartályautóból egy herceghalmi töltőállomáson. A feljelentést követően a budaörsi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 48 éves férfit, aki kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte.

Az ellene – szabadlábon hagyása mellett – folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban lezárta, az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.