Vagyonnyilatkozatok – Tízmilliót nyert lottón egy fideszes, sokan vettek szántót, autót

Tízmillió forintot nyert lottón a fideszes Tóth Gábor tavaly áprilisban – derült ki a képviselői vagyonnyilatkozatokból, amelyeket szombatra virradóra hoztak nyilvánosságra a parlament honlapján. A bevallások alapján sok fideszes politikus vett tavaly szántót és autót. Az egyik legvagyonosabb képviselő, Papcsák Ferenc zuglói polgármester tavaly több mint 89 millió forint osztalékot és 72 milliót meghaladó osztalékelőleget vett fel az ügyvédi irodájából. Az MSZP-s Veres János pénzvagyona meghaladja a 300 millió forintot.

Tóth Gábor, Bag polgármestere tavaly áprilisban a hatos lottón – közlése szerint az adó levonása után – tízmillió forintot nyert. A képviselő ugyanebben az évben egy Lexus RX 400 H autót és egy Honda XT 750 C motort vásárolt.
A Fidesz-frakcióban többen is gyarapodtak tavaly autóval és ingatlannal.
Balázs József mintegy 7600 négyzetméternyi szőlőt vett októberben Gyöngyössolymoson. A politikus, akinek már korábban is voltak szőlői, még júliusban 2,7 millió forint támogatást kapott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH) szőlőtelepítésre.
Budai Gyula egy 540 négyzetméteres beépítetlen területet vásárolt Kiskunlacházán, Kontrát Károly Nyárádon, L. Simon László Gárdonyban, Lezsák Sándor Lakitelken, Nagy István Dunaremetén, Horváth Zoltán Sombereken vett szántót, Csizi Péter ajándékozással erdő- és szőlőtulajdonos lett, Czerván György kibérelt egy négyhektáros szántót a Tápióságban, Gyutai Csaba pedig felerészben lett tulajdonosa egy 150 négyzetméteres zalaegerszegi háznak.
Láng Zsolt II. kerületi polgármester családi házat épített a telkén a múlt évben. A politikus az értékesebb ingóságai között festményeket, ékszereket és porcelánt említ.
Lázár János XVIII. századi bútorokat vett tavaly. A politikusnak  nőttek a tartozásai, összesen már 55 millió forintnyi – banki és családi – hitele van. Kötvényben ugyanakkor a 2012-es 30 millió helyett tavaly már 42 millió forintja volt.
Nyitrai Zsolt Andornaktályán egy 250 négyzetméteres beépítetlen telket vásárolt, valamint ugyanott vett egy 122 négyzetméteres külterületi ingatlant, amelynek a megnevezés szerint a fő rendeltetése: borospince-présház. Arra is kitért, hogy 2009 óta a birtokában van Bethlen István, Andrássy Gyula, valamint Széll Kálmán két-két levele. Emellett tavaly megvásárolta Rákosi Béla altábornagy, a Magyar Királyi Honvéd Légierő volt parancsnokának dísztőrét. A politikus Rejtő Jenő első kiadású műveit is gyűjti, jelenleg 15-tel rendelkezik. Külön megemlítette antik óráit és egy, az 1600-as évek második feléből származó metszetét. Ezenfelül beszámolt arról is, hogy tavaly vásárolta meg az Angol edzéstervek a labdarúgásban című könyvet, amelyet korábbi tulajdonosa, Sebes Gusztáv egykori szövetségi kapitány széljegyzetekkel látott el.
Tállai András tavaly Bükkzsércen vett egy 15 négyzetméteres pincét. Emellett ajándékba kapott 24 üveg bort és tíz üveg házi pálinkát, egyaránt 25-25 ezer forint értékben, valamint egy tízezer forintos tollat.
Varga Gábor, a Fejér megyei Cece polgármestere, akinek eddig is több földterület volt a nevén, tavaly újabb öt szántót és kilenc szőlőt vett. A szántók közül négy, összesen 12,33 hektár terület, közös tulajdonban van, az ötödik, amelyiknek egyedüli tulajdonosa, 6 ezer 426 négyzetméteren terül el. A szőlők közül nyolc, összesen 7 ezer 694 négyzetméter terület van az ő nevén, míg egy 1483 négyzetméteresnél 260/360 arányú tulajdoni hányadot jelölt meg.
Papcsák Ferenc zuglói polgármesternek takarékbetétben 204 millió forintja, míg készpénzben 21 milliója van. Emellett további hatmillió egyéb követelésről és hárommillió forintnyi tartozásról is beszámol. Ügyvédi irodájából tavaly 89 millió 857 ezer forint osztalékot és 72 millió 583 ezer forint osztalékelőleget vett fel, miközben négymillió forint bérleti díjat vett fel.
Bebes István körmendi polgármester egy Volkswagen Golfot, Halász János egy Ford Galaxyt, Kapus Krisztián egy Mercedes E250 típusú autót, Karakó László egy Volkswagen Jettát, Lipők Sándor egy Audi A4-est vett tavaly, Bene Ildikó pedig – válás utáni vagyonmegosztással – egy Peugeot 407 tulajdonosa lett. Törő Gábor egy Suzuki Jimny típusú terepjárót vásárolt. A képviselő korábban átmeneti bányászjáradékot is kapott, de a nyugdíjfolyósító jogerős döntése alapján tavaly április 1-jei hatállyal annak folyósítása szünetel.
Tapolczai Gergely egy korábban vásárolt autó után tavaly egy Crogen City 4T robogót vásárolt.
Pintér László 1996-ban vásárolt egy MTZ 80-as traktort. Szintén traktorral, egy Goldoni Base 20-as márkájúval és egy állósilóval rendelkezik Örvendi László. A politikus azt is nyilvánosságra hozta, hogy a MVH-tól csaknem 16,5 millió forint támogatást kapott.
Szólláth Tibor Zoltán öt különböző esetben több mint ötmilliós támogatást kapott, ugyancsak az MVH-tól.
Kontur Pál az országgyűlési képviselőség mellett továbbra is dolgozik autószerelőként havi bruttó 20 ezer forintért. Riz Leventének zeneszerzésből évente tízezer forintos jövedelme van.
Pósán László, Varga István, Németh Zoltán és Pokorni Zoltán könyvgyűjteményről ír vagyonbevallásában.
Kerényi János felerészben tulajdonosa a Dentál Stúdió Kft.-nek, amely tavaly 15 millió forint fogászati géptámogatást kapott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől.
Potápi Árpád János arról számol be, hogy egy kft.-től havonta bruttó negyvenezer, nettó 25 ezer forint jövedelemhez jut, de megjegyzése szerint azt nem veszi fel, ehelyett a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének javára utalják. Az ajándékok táblázatában a naptárak, könyvek és három póló mellett azt írja, hogy kapott körülbelül 11 üveg bort és körülbelül három liter pálinkát.

A KDNP-s Bús Balázs tavaly vásárolt egy San Remo segéd-motorkerékpárt 265 ezer forintért. Kereszténydemokrata képviselőtársai közül Pálffy István feltüntetett vagyonnyilatkozatában egy 3,5 millió értékű könyvtárat, Lanczendorfer Erzsébet pedig értékként lakberendezést.
Karvalics Ottónak továbbra is megvan a 2002-es évjáratú, 2010-ben vett Jaguarja.
Az MSZP-s politikusok közül Bárándy Gergely eladta 2005-ben vásárolt, 155 négyzetméteres, II. kerületi lakását. Szabad felhasználású hitele ezzel 52 millióról 4 millió forintra csökkent. A képviselő ingóságai között XV. századi alkotásokat is tartalmazó műtárgy-, érme- és metszetgyűjteményét is feltünteti.
Garai István Levente 1962 óta gyűjt bélyeget, gyűjteményének értéke 8-10 millió forint. A képviselői munkája mellett – havi nettó 63 ezer forintért – sportorvosként dolgozó szocialista politikus egymillió forint értékű babagyűjteményt is birtokol. Takarékbetétben elhelyezett megtakarítása ötmillió forinttal csökkent tavaly óta.
Gőgös Zoltánnak két autója, egy Suzuki motorkerékpárja és egy lakókocsija is van. Gépjárműlízingjének összege egymillióval, 835 ezer forintra csökkent. Képviselői munkáján kívül szántóföld-bérbeadásból is származik jövedelme.
Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes egy 37 négyzetméteres veresegyházi üzlethelyiséget vásárolt tavaly, de ahogy testvére, az ugyancsak képviselő Gábor bevallásában, az övében sem szerepel már az a 96 négyzetméteres belvárosi lakás, amelyre közösen tettek szert tíz éve. Pénzintézeti számláján ötmillió forint jelent meg, és megszűnt másfél milliós banki tartozása.
Iváncsik Imre egy 800 négyzetméteres szolnoki kertet vett tavaly másodmagával, rajta egy horgászházzal.
Káli Sándor korábbi miskolci polgármester három borsodi ingatlant és egy Toyota gépkocsit örökölt tavaly. Felesége halála után 9 millió forintot fizettek ki neki életbiztosításként, továbbá 11,5 millió forint értékpapírt is örökölt.
Kovács László volt pártelnök, külügyminiszter és uniós biztos eladta 5,8 millió forint értékű OTP-részvényeit és nyilatkozatában – szemben a tavalyival – egy csaknem tízmillió forintos bankbetét sem szerepel már.
Molnár Zsolt kampányfőnök, az MSZP budapesti elnöke eladta Volkswagen Passatját és egy A6-os Audit vett tavaly. Emellett megduplázta egyéni ügyvédként szerzett jövedelmét, amely így meghaladja a havi egymillió forintot.
A nagyjából 140 millió forint megtakarítással rendelkező Puch László 2009-ben vásárolt Suzuki Samurai terepjárója helyett újat vett.
Tóth Csaba eladott egy zuglói ingatlant, megtakarításai nagyságrendileg 100 millió forintot tesznek ki.
Ujhelyi István országgyűlési alelnök egy debreceni lakóház felét örökölte meg tavaly, édesapjától pedig egy badacsonytomaji házat kapott ajándékba.
Veres János egykori pénzügyminiszter – akinek bevallásában immár Dobolyi Alexandra volt szocialista EP-képviselő neve van feltüntetve házas-/élettársként – több nyírbátori erdőn és gyümölcsösön is túladott, ellenben társtulajdonosa lett egy horvátországi üdülőnek, és vett egy motorcsónakot. Pénzvagyona meghaladja a 300 millió forintot.
A Demokratikus Koalíció független képviselői közül Ficsor Ádám 31 ingatlant birtokol: erdőt, gyümölcsöst, gyepet, szőlőt, szántót, nádast, a legtöbbet a Tokaj melletti Mezőzomboron.
Varju László pártigazgatónak viszont sem ingatlan, sem nagy értékű ingóság nincs a nevén, valamivel több mint tízmillió forint megtakarításról és csaknem nyolcmillió forint adósságról adott számot.
Sneider Tamás jobbikos képviselőnek továbbra is megvan az MTZ típusú traktorja, frakciótársa, Németh Zsolt pedig az ajándékok között felsorolt egy 6-7 ezer forint értékű laptoptáskát, amelyet a montenegrói parlamenttől kapott, valamint egy 10 ezer forint értékű “díszes kávézókészletet” a török nagy nemzetgyűléstől.
A szintén jobbikos Kiss Sándor a vagyonnyilatkozata első oldalának aljára azt írta: “csak magyar állampolgársággal rendelkezem”. További érdekesség, hogy összesen 33 ingatlana – nagyrészt földterületei – vannak, és a 2002-ben vásárolt Simson motorkerékpárja mellé tavaly vett egy 650 köbcentis Yamaha motort is.
Az LMP-s Lengyel Szilvia tavaly óta egy Suzuki Swift tulajdonosának mondhatja magát. Az Együtt-PM-hez tartozó, független országgyűlési képviselő Szabó Rebeka összesen 14 ezer forint értékben kapott ajándékba naptárakat, könyveket és magazinokat.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.