Tárgyalások folynak a bankszövetséggel a havi ingyenes készpénzfelvétel számának növeléséről, ha ezek nem vezetnek eredményre a parlament üléséig, akkor a Fidesz-KDNP frakció fog dönteni és törvényt alkotni a kérdésről – közölte Selmeczi Gabriella keddi budapesti ...

Némileg módosítja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a fővárosi közösségi közlekedés menetrendjét, máshogy járnak majd egyebek mellett a 15-ös és a 98, 98E és 198-as ...

Véglegesen lezárult a nevezés, így 16 magyar sportoló indul a jövő pénteken kezdődő szocsi téli olimpián – mondta kedden az M1 sportműsorában Nagy Zsigmond csapatvezető, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója. A három várólistás versenyző, a szánkós Pulai Imre, a hódeszkás Gyarmati Anna és a gyorskorcsolyázó Lykovcán Ágota nem ...

Több mint hat évtizedes késéssel, 82 éves korában vehette át érettségi bizonyítványát egy pozsonyi férfi, akit az ötvenes években egyenesen az iskolapadból vitt börtönbe az akkori kommunista rezsim rendőrsége – számolt be a Novy Cas szlovák bulvárlap ...

Császi Ádám első játékfilmje, a Viharsarok a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale történetének első “meleg focistafilmje” – hangzott el kedden Berlinben, a fesztivál programját bemutató nemzetközi ...

Hamut és elszenesedett csontokat rejtő, 300 ezer éves tűzhelyet tártak fel régészek egy izraeli ...

Átadták a forgalomnak az Erzsébet híd pesti oldalának új felhajtóját – tájékoztatta az V. kerületi önkormányzat kedden az ...

Életének 62. évében, szívinfarktusban elhunyt Sax Gyula nagymester, sakkolimpiai bajnok, kétszeres sakkolimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnokjelölt, kétszeres magyar ...

Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Róbert 43 éves zsámbéki lakos ...

Der Standard című osztrák, valamint a The International New York Times című amerikai lap a tervezett Szabadság téri emlékműről ...

(Budaörs., 2014. január 27., Budaörsi Infó) Budaörs a 2013-as évben színes programpalettával örvendeztette meg a budaörsieket. Selmeczi Ágnes szervezésében nem egy sikeres rendezvényről számolhattunk be az elmúlt időkben. A rendezvényszervező hölggyel a tavalyi rendezvények sikeréről, és az idei programok terveiről ...

Bállal, irodalmi pályázattal, összművészeti estekkel és gasztronómiai konferenciával emlékezik megnyitásának 120. évfordulójára a Budapesti New York ...