Betörők rendőrkézen

Három férfit hallgattak ki gyanúsítottként a budaörsi rendőrök. 

 

A Budaörsi Rendőrkaptányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt N. Zoltán 41 éves bicskei, N. László 40 éves zsámbéki és O. Szabolcs 28 éves tápiószelei lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint N. Zoltán és N. László 2014. január 23-án 18 óra 20 perc körüli időben egy zsámbéki plébánia kertjébe bemászott, majd a plébánia bejárati ajtaját befeszítették, és az ott lévő irodából készpénzt tulajdonítottak el. Cselekményüket figyeléssel harmadik társuk, O. Szabolcs biztosította.

A rendőrök a bűncselekmény elkövetését követően rövid időn belül azonosították és 2014. január 24-én elfogták N. Lászlót. Társait 2014. január 25-én fogták el a nyomozók. A három férfit gyanúsítottként hallgatták ki.

A büntetőeljárást ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

354-14bu

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.