Fogyasztói bizalom statisztika

A GfK Hungária Komplex Fogyasztói Bizalom Indexe 2013. decemberben 171 pont volt, minimálisan javult a szeptemberi 170,3-as értékhez képest – közölte a piackutató csütörtökön.

 A GfK felmérése szerint a Fogyasztói Várakozások Index (FVI) alakulásában enyhe csökkenés figyelhető meg 2013 negyedik negyedévében, miután értéke 2,2 ponttal 200,8 pontra mérséklődött. A gyengülés oka, hogy a háztartások saját anyagi, valamint az ország gazdasági helyzetének megítélése is romlott. Utóbbi esetében az öt évre vonatkozó várakozások romlottak.

A komplex mutatószám másik összetevője, a Vásárlási Hajlandóság Index értéke közel 4 ponttal 137,9 pontra nőtt.
A közlemény idézi Kozák Ákost, a GfK Hungária igazgatóját, aki elmondta: egy éven át kitartott a lendület, a fogyasztók bizalma 2013-ban meghaladta a korábbi években mért szintet. Decemberben megtorpant a növekedés, ami óvatosságra intheti azokat, akik 2014 első félévében töretlen optimizmusra számítanak – tette hozzá.

A munkanélküliség alakulásával kapcsolatos vélekedések 2013 decemberében hasonló képet mutatnak, mint az előző negyedévben: tízből három lakos számít a munkanélküliség növekedésére, míg korábban 35 százalékuk vélekedett így.

A lakosság 64 százaléka továbbra is az árak emelkedésére számít annak ellenére, hogy az inflációs ráta a KSH kimutatása szerint 2012 októbere óta folyamatosan csökken. A válaszadók átlagosan 5 százalékos növekedést várnak a következő 12 hónapban.

A család reáljövedelmére vonatkozó várakozások változatlanul kedvezőtlenek: a megkérdezettek több mint fele, 54 százalék az inflációnál kisebb mértékű növekedésre számít, reáljövedelme csökkenését prognosztizálják.

A piackutató szerint a hitelfelvételi kedv lényegében nem változott: a lakosság 26 százaléka szerint most nem alkalmas az idő hitelfelvételre, hasonlóan az előző időszakban mért 25 százalékhoz. A megkérdezettek 64 százaléka soha nem venne fel hitelt. Ennek háttérében a GfK szerint az áll, hogy a lakosság közel 28 százaléka a hitelkamatok növekedésére, további 32 százaléka azok változatlanságára számít a következő évben.

A megtakarításokra vonatkozó sem változtak lényegesen az előző negyedévhez képest, bár nőtt a bizonytalanok aránya: a válaszadók 40 százaléka bizonytalan, hogy korábban tervezett vásárlásra felhasználja a megtakarításait, míg 14 százalékuk szerint most egyáltalán nem érdemes nagyobb háztartási eszközt vásárolni.

Kissé csökkent a lakásvásárlást érdemesnek tartók aránya, a harmadik negyedévi 58 százalék után most 54 százalék az arányuk. A lakosság 41 százaléka tartja jó befektetésnek a lakásvásárlást. A lakása eladására a körülményeket mindössze a megkérdezettek hat százaléka tartja érdemesnek.

Az autóvásárláshoz az elkövetkező egy évben a körülményeket a megkérdezettek 35 százaléka tartja kedvezőtlennek, 23 százaléka bizonytalan a kérdés eldöntésében, és ötből egy válaszadó szerint érdemes lesz autót vásárolni a következő évben – közölte a GfK.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.