Szóljon hozzá! – Megváltozik a tömegközlekedés Budaörsön

A 4-es metró elindulása után a felszínen is átszervezik a tömegközlekedést, ami a főváros nagy területén és az agglomerációban is menetrendváltozásokat jelent majd. Az erről szóló terveket közzétették, ezekhez a hónap végéig az utasok javaslatait, véleményét, és észrevételeit is várja a BKK.

 

A Budaörsi Infónak a Budapesti Közlekedési Központ Sajtókommunikációs Irodája elmondta, hogy: 

“A társadalmi egyeztetés megindításáról szóló mai közleményében Tarlós István főpolgármester felhívta a figyelmet: az új metróvonal tavaszra tervezett elindulásával jelentősen változni fog Budapest buszhálózata.

Az M4-es metró elindulásához kapcsolódva a Fővárosi Önkormányzat a Budapesti Közlekedési Központ közreműködésével az elmúlt évtized egyik legnagyobb felszíni forgalomátszervezését hajtja végre.

A változások véglegesítése előtt szeretnénk megismerni az utasok véleményét is. A www.bkk.hu/m4 oldalon szövegesen és interaktív térképen is megtekinthetőek a tervezett változások. A javaslatokat, észrevételeket – így a budaörsiek észrevételeit is – 2014. január 31-éig várjuk.”

 

A megadott portálon a következő információk találhatók a tömegközlekedéssel kapcsolatban Budaörsre vonatkozólag. 

 

 40-es busz

 

A metró átadásához kapcsolódóan átalakul a Budaörs és Budapest között közlekedő 40-es, 240-es, 240E járatcsalád.

Az új 40-es busz a módosuló törökbálinti 88-as járattal együtt sűrű és gyors eljutási lehetőséget biztosít az M4-es metró Kelenföld vasútállomás M (Őrmező) végállomására.

A járat Budaörsi útvonala a jelenlegi 240-es és 240E busz útvonalával egyezik majd meg. A csúcsidőszakban 6-7, egyéb időszakokban jellemzően 15 percenként közlekedik.

Az új 140-es buszjárat a Budaörsi lakótelep és a Széll Kálmán tér M között közlekedik, új eljutási lehetőséget biztosítva Budaörs és a közép-budai térség között, részben kiegészítve az Alkotás utcában a ritkábban közlekedő 139-es buszok szolgáltatását.

Az új 140-es buszjárat csúcsidőszakban 7-10, csúcsidőszakon kívül 15-30 percenként jár. Útvonala Budaörsön megegyezik a mai 240E járat útvonalával.

Az új 240-es járat a jelenlegi 40-es útvonalán közlekedik, mely továbbra is biztosítja Budaörs és a Móricz Zsigmond körtér, valamint a Fehérló utca térségének és a Villányi út közvetlen, tradicionális kapcsolatát.

Az új 240-es járat hétköznapokon is közlekedik, csúcsidőszakban 15-20 percenként, csúcsidőszakon kívül pedig 20-30 percenként. A 240-es autóbusz Budaörsön a mai 40-es autóbusz útvonalát járja be, Budán pedig szintén a mai 40-es vonalhoz hasonlóan mindkét irányban a Budaörsi út – BAH-csomópont – Villányi út útvonalon jár.

 

40E busz

 

Az M4-es metró gyors elérése érdekében a csúcsidőszaki járat útvonalát lerövidítjük: Budaörsről az M4-es metró Kelenföld vasútállomás M (Őrmező) végállomásáig közlekedik. Budaörsről a Móricz Zsigmond körtérre a jövőben a hét minden napján egész nap közlekedő 240-es busz biztosít átszállásmentes utazási lehetőséget.

 

140-es busz

Az M4-es metró elindításával jelentősen átalakul a Budaörs és Budapest között közlekedő 40-es járatcsalád. A jelenlegi 140-es járat változatlan formában, de új 189-es számjelzéssel közlekedik.

140-es jelzéssel új járat indul a Budaörsi lakótelep és Széll Kálmán tér M között, a jelenlegi 240E és 139-es buszok útvonalán

Az új 140-es buszjárat a Budaörsi lakótelep és a Széll Kálmán tér M között közlekedik, új eljutási lehetőséget biztosítva Budaörs és a közép-budai térség között, részben kiegészítve az Alkotás utcában a ritkábban közlekedő 139-es buszok szolgáltatását.

Az új 140-es buszjárat csúcsidőszakban 7-10, csúcsidőszakon kívül 15-30 percenként jár. Útvonala Budaörsön megegyezik a mai 240E járat útvonalával.

 

240-es busz

Az M4-es metró elindításával jelentősen átalakul a Budaörs és Budapest között közlekedő 40-es járatcsalád.

Az új 40-es busz a módosuló törökbálinti 88-as járattal együtt sűrű és gyors eljutási lehetőséget biztosít az M4-es metró Kelenföld vasútállomás M (Őrmező) végállomására.

A 240-es busz Budaörsön a mai 40-es busz útvonalán közlekedik majd, Budán pedig – szintén a mai 40-es vonalhoz hasonlóan – mindkét irányban a Budaörsi út–BAH-csomópont–Villányi út vonalán, és biztosítja a Móricz Zsigmond körtér és a Budaörsi út belső szakaszának kétirányú, közvetlen összeköttetését.

Budaörsről tehát továbbra is lehetőség lesz az átszállásmentes utazásra a XI. kerületi belső területek felé, a Móricz Zsigmond körtérre.

A járat munkanapon a csúcsidőszakban 15-20, azon kívül 20–30 percenként jár majd. Késő este a 240-es busz nem közlekedik. Jelenlegi budaörsi útvonalán a 40-es és a 140-es járat közlekedik majd.

 

240E busz

A járat megszűnik, szerepét a Kelenföld vasútállomás M (Őrmező) végállomásig közlekedő 40-es, 88-as, valamint a Széll Kálmán térig közlekedő 140-es és a Móricz Zsigmond körtérig közlekedő 240-es busz veszi át.

 

További információkat a http://www.bkk.hu/m4/ oldalon találnak a járatok változásával kapcsolatban. Itt várják az Önök észrevételeit és javaslataikat is.

(Budaörsi Infó)

facebook:

1 Komment

  1. […] Korábbi cikkünkben már olvashattak róla, hogy milyen menetrendbeli változások várhatóak a közeljövőben. A 4-es metró elindulása után a felszínen is átszervezik a tömegközlekedést, ami a főváros nagy területén és az agglomerációban is menetrendváltozásokat jelent majd. Az erről szóló terveket már közzétették,  és január 31-ig kérték az utasokat, hogy küldjék el javaslataikat, véleményüket, és észrevételeiket a BKK számára. […]

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.