Januártól emelkedik az emelt összegű ápolási díj

Januártól több mint nettó ötezer forinttal, közel nettó 40 ezer forintra emelkedik az emelt összegű ápolási díj, és a kormány bevezeti a kiemelt ápolási díjat, melynek összege közel nettó 48 ezer forint lesz.

HIRDETÉS

 

A díjemelés és az új díjkategória bevezetése 18 ezer családot, illetve háztartást érint, és több mint 1,7 milliárd forintot jelent a jövő évi költségvetésben.

Ápolási díjat a tartósan gondozásra szoruló súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg emberek otthoni ápolását-gondozását ellátó hozzátartozók kaphatnak, emelt összegű ápolási díjat azok, akiknek hozzátartozója fokozott ápolást igényel, míg kiemelt ápolási díjat – januártól – azok, akik a legsúlyosabb egészségi kategóriába tartozó családtagjukat gondozzák.

Az alanyi jogon járó ápolási díj összege jövőre is nettó 26 550 forint marad. A bruttó díjakból tízszázalékos nyugdíjjárulékot vonnak, ez azt jelenti, hogy az érintettek a befizetésekkel nyugdíjjogosultságot szereznek.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.