Karácsonyi finomságok története

Az ünnepek nem csak az ajándékozásról és a szeretetről szólnak, hanem be kell hogy valljuk, az ízletes ételekről is. Utána néztünk, hogy vajon honnan úszott be a hal a karácsonyi menübe és, hogy a mézeskalács miért olyan édes számunkra.

Szentestén rántott halat Podmaniczky Frigyes Drezdából származó szász édesanyja fogyasztott először, aki hazájából hozta azt a szokást, hogy rántott pontyot tálaltatott karácsonyeste vacsorára, ami a szászok hagyományos böjti karácsonyi étele volt. Először az arisztokrácia, majd a polgárság is átvette ezt a Nyugatról érkezett szokást. A XIX. század közepétől országszerte elterjedt, ámbár akadtak családok, akik a hagyományos karácsonyi ételekhez, a bableveshez és a mákos gubához ragaszkodtak.

Sok vidéken nem csak a karácsonyi menü elengedhetetlen része volt az imént említett két étel, hanem a böjté is. A böjti napokon szerényebb ételeket ettek, mégis sokat és sokfélét, hogy a következő évben elegendő élelmük legyen.

Úgy hitték, akinek az ünnepi asztalára bab, tök, mákos tészta vagy guba, újabb szokás szerint hal kerül, annak a jövő esztendőben sok pénze lesz. A karácsonyi asztalra általában még dió, alma, szentelt ostya és mézbe mártott fokhagyma is jutott: ezek a néphit szerint biztosították a család tagjainak egészségét.

A mézbe mártott fokhagymát bármennyire is furcsa, nem csak a magyarok fogyasztották előszeretettel, hanem az ókori rómaiak is. A lucullusi lakomák legkedveltebb ételei közé tartozott a mézes fokhagyma, a mézzel készített répa, retek és savanyú káposzta mellett.

Ünnepi kalács

Mézeskalácsot először az egyiptomiak készítettek időszámításunk előtt több ezer évvel, tőlük vették át a görögök a mézes sütemény készítésének fortélyait. A mézeskalácsnak ekkoriban még vallási jelentőséget tulajdonítottak. A görög hajósok pl. a jó széljárás érdekében a templomban mézeskaláccsal áldoztak.

A mézeskalács áldozati szerepével nem csak a rómaiaknál és a görögöknél találkozhatunk. A skandinávok és a germánok hálából – a nappalok a téli napforduló idején hosszabbodni kezdtek – az isteneknek vaddisznó formájú mézeskalácsot sütöttek, és élő állat helyett ezzel áldoztak.

A középkorban Európa-szerte szaporodni kezdtek a mézeskalácssütő céhek, süteményeik egyetlen fontos ünnepről sem hiányozhattak. Az évszázadok során azonban a mézesbábok elvesztették eredeti kultikus áldozati szerepüket. Az a szokás azonban a mai napig megmaradt, hogy különböző formájú mézes süteményeket sütnek karácsonyra, amelyek egy részével a karácsonyfát díszítik.

A karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatos hagyományok, szokások sok családban még ma is élnek. Ünnepeljünk bármilyen hagyomány szerint is a keresztény egyház, s egyben a családok egyik legszebb ünnepét, a legfontosabb, hogy a szeretet és az összetartozás hassa át ezeket a meghitt napokat.

(forrás: egeszsegtukor.hu)

facebook:

0 Komment