Sajnálta testőreitől a sósmogyorót a brit uralkodó

A brit uralkodó nem szívelhette, ha a biztonságára ügyelő rendőrök járőrözés közben beleettek a számára itt-ott elhelyezett sósmogyoróba és egyéb rágcsálnivalókba – legalábbis az egykori legnagyobb brit vasárnapi bulvárlap volt udvari tudósítója szerint.

 

Clive Goodman, aki a már megszüntetett News of the World munkatársa volt, Andy Coulsonnak, a lap akkori főszerkesztőjének még 2005-ben küldött egy email-üzenetet, amelyben leírja: bennfentes forrásai szerint II. Erzsébet királynőt annyira bosszantotta a Buckingham-palotában kis tálkákban elhelyezett mogyorófélék rendszeres megdézsmálása, hogy vonalakat húzott a tálkák belső felületére, megjelölve, hogy meddig ért bennük a sósmogyoró ottjártakor. Így tudta ellenőrizni, hogy távollétében illetéktelenek fogyasztottak-e a csemegéből.

Goodman értesülései szerint a probléma olyan méreteket öltött, hogy a londoni királyi rezidencia személyzete végül belső leiratban figyelmeztette a palotában őrködő biztonságiakat arra, hogy “tartsák távol enyves ujjaikat” a tálkáktól.

A királynő nagyon szereti a különlegesen ízesített mogyoró-, dió- és mandulaféléket, ezért a személyzet mindig gondoskodik arról, hogy lakosztályában állandóan legyen kitéve ilyen ínyencség.

Mindez a londoni központi büntetőbíróságon folyó per csütörtöki tárgyalási napján derült ki. Az email-üzenetet a vád csatolta a beterjesztett bizonyítékokhoz.

Az eljárás része annak az igen szerteágazó jogi eljárásnak, amely az utóbbi évtizedek legsúlyosabb brit sajtóetikai botrányának hátterét hivatott feltárni.

Két éve kiderült, hogy a News of the World, Rupert Murdoch ausztrál-amerikai sajtómágnás globális újságbirodalmának egykori legnagyobb – a botrány kirobbanása után szinte azonnal felszámolt – vasárnapi bulvárlapja néhány évvel korábban, exkluzív információk reményében feltörte és lehallgatta egy elrabolt és meggyilkolt angol kislány mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, miközben a rendőrség még kereste az akkor már halott gyermeket.

Azóta fény derült arra is, hogy a lap széleskörűen alkalmazta ezt az információszerzési módszert, feltörve és lehallgatva még a királyi család tagjainak telefonjait is. Az ügyben Goodman és Coulson is a vádlottak padján ül.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.