Kétpályás lesz az M0 az M1 és M7 autópályák között is

Az M0 autópálya déli szektorához tartozó, eddig a kétpályásításból kimaradt, mintegy három kilométeres szakaszának megépítésére írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. – a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

 

Mint ismert, az M0 induló szakasza – az M1 és az M5 autópályák között – a múlt század kilencvenes éveinek közepén úgy épült meg, hogy egyoldali pályatestre helyeztek rá kétszer két haladó forgalmi sávot, de leállósávnak már nem jutott hely.

Az idén őszre – az említett kis szakasz kivételével – elkészült a másik pálya is, így kétszer három haladó sávon mehet a forgalom, és emellett minkét oldalon található egy-egy leállósáv is.

Az M1 és M7 között azért hiányzik a bal pálya, és a háromsávúsítás, mert a mellette lévő Tópark nevű vegyes ingatlanfejlesztés csődbe ment. Eredetileg annak beruházója – a Walker and Williams Group – vállalta a szélesítést, miután lehajtót építhetett magának az M1 autópályáról.

A most meghirdetett munka becsült ellenértéke 6,7 milliárd forint, a befejezési határidő pedig – a szerződéskötéstől számolva – 18 hónap.

Az ajánlattételi határidő január 27., a legolcsóbb ajánlattevő lesz a nyertes.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.