Rövid értekezés a Latinovits Színház verses monodrámájáról

A vers a legkalóriadúsabb szellemi táplálék.

Mert mi is a vers igazi fontossága? A líra a pillanatnyi hangulat, az érzelmek és szenvedélyek irodalmi kifejezési formája, amit a legjobban az éles megfigyelő, kellően érzékeny és az írói eszközkészletet zseniálisan felhasználni képes tehetségek, a költők használnak a körülöttünk lévő világ kifejezésére; helyettünk.

A vers lényege az esztétikai és a művészeti értékén túl a gyakorlatban az, hogy az egyszerű ember folyton kavargó, testet ölteni képtelen, ködös érzületeinek szavakkal kifejezhető formát ad, ezáltal segít megérteni – önmagunkat. A költő kimondja azt, amit mi, nem-költők csak átélünk és érzünk, ezt grátisz pedig a legszebben teszi. Éppen ezért a költő a lélek legnagyobb segítője.

Ennek ellenére a mai ember úgy sétálna végig az élet pocsolyás ösvényein, hogy köszöni szépen, de nem kér a megértett érzelmek lovagias köpönyegterítéséből. Ennek viszont sokkal prózaibb az oka. Hiszen már fiatalkorban megutáltatják a verset a kötelező strófák bemagoltatásával és szellemtelen visszakérdezésével; a rengeteg, gyerekként sokszor feldolgozhatatlan és megérthetetlen információk pressziózásával. Az iskolákban a vers a ’kötelező rossz’ kategóriába csúszott.

Így hát, ha már gyerekként büdös az a bizonyos versláb, az érettségi után szó szerint felszabadult ifjú a kis verset kis ívben, a nagyot nagy ívben kezdi el kerülgetni. Őt pedig egyúttal a magyar szókincs igazi kincsestára. Ennek kárát nap, mint nap felfedezhetjük az ezerszavas szókincsű polgárok sivár megszólalásaiban, hiszen fogalmakban gondolkodunk – amiknek formát ugyebár a szó ad- és csak azokkal, amiket ismerünk…

Ez az állapot azért nem teljesen megváltozhatatlan. Ebben a nemes hadjáratban valódi keresztes lovagként tevékenykedik a Versszínház^TM, amely a Budaörsi Latinovits Színházzal karöltve kampányba kezdett, és az első csatát a november 23.-ai Tanuld meg ezt a versemet… című monodrámájával le is harcolta. Turek Miklós előadásában József Attila, Radnóti Miklós és Faludy György verseinek válogatását adta elő, igazán szuggesztív módon. E három költőfejedelem legérettebb munkái jól kiegyensúlyozott, ízlésesen elosztott felcsendülése apályként szívja magával a nézőt, miközben az előadó alázatos, teljes átéléssel nyújtott interpretációja megmártózatja a költői üzenet dagályába. A versek hangulata nem öleli át az érzelmek teljes spektrumát, habár rengeteget időznek a szerelem hullámhosszán. Leginkább nem a felszabadult, beteljesedett szerelem tanúságának adnak hangot, hanem éppen a távolság pátoszában tükröződnek vissza.

Annyi vers szólaltatik meg, hogy egy idő elmúltával a nézőnek cserepesedik ki az ajka Turek Miklósé helyett, aki hiba nélkül munkálkodik olyan színművészeti volumennel, hogy szinte a színház névadójának karizmájával vetekszik varázskeltésben. És a varázslat nem áll meg ennél a pontnál, hiszen bűvészmutatványnak felérő ügyességgel varázsol elő jelképes tárgyakat az adott versekhez kötve, amihez a színházterem súlyos sötétsége hasznos famulusként segédkezik.

Tiszta szívvel reméljük, hogy a Versszínház^TM produkciói iskolák, könyvtárak, múzeumok és egyéb közösségek számára egészséges hízókúraként fognak hatni, hiszen a vers a lélek legkalóriadúsabb tápláléka.

Adams

facebook:

0 Komment