Hajléktalanok mondják az időjárás-jelentést a cseh televízióban

Szombaton és további három hétvégén hajléktalan emberek mondanak időjárás-jelentést a cseh közszolgálati televízióban – olvasható a csatorna honlapján.

 

 

A hidegre forduló idővel felszínre kerülő hajléktalanság problémájára így szeretné felhívni a figyelmet a csatorna. Az akció nem a cseh tévé sajátja, hanem “import”: A remény napjai című kampány része, amely még 2012 végén Romániában és Oroszországban indult, majd Németországban és Svájcban folytatódott.

A hajléktalankampányt szervező reklámügynökség, a Saatchi&Saatchi berlini irodája minden résztvevő országban egy-egy nonprofit szervezetet kért fel, hogy az akcióval párthuzamosan gyűjtse a hajléktalanok részére érkező adományokat.

Az egyik hétvégén debütál a képernyőn a harminchét éves, Attila becenevű, de cseh Jan Kuchta is, akinek úgy hozta a sors, hogy első gyermeke újszülött korában, a második rákban, hároméves korában halt meg. Feleségét elhagyva bányásznak állt, ám egy súlyos sérülés után két évet töltött kórházban. Most Prágában kéreget, ahol új élettársával tervezik esküvőjüket – írja a Cseh Televízió honlapja.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.