Gázpalackot és pénzt is loptak

Gázpalackot és pénzt is loptak Zsámbékon zsámbékiak. A rendőrség őrizetbe vette az elkövetőket. 

 

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást lopás vétség és rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. Péter 19 éves és K. Zsolt 21 éves zsámbéki lakosok ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint T. Péter 2013. november 18-án 11 óra körüli időben Zsámbékon az idős sértett házában levágta egy gázpalack csövét, majd a palackot eltulajdonította. A 78 éves sértett a közelmúltban átadott Zsámbéki Rendőrőrs munkatársaitól kért segítséget és még aznap feljelentést tett.

A nyomozás során kiderült, hogy T. Péter és társa nem először károsította meg a sértettet. A mostani esetet megelőző három hétben már kétszer is kirabolták úgy, hogy a földre lökték, valamint késsel megfenyegették, hogy ha nem ad nekik pénzt, akkor megölik.

A budaörsi nyomozók T. Pétert és társát elfogták, majd előállították a Budaörsi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A további eljárást ellenük – őrizetbe vételük mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.