Megtudjuk állítani az időt!

(Budaörs – 2013. november 10., Budaörsi Infó) Az óra átállítása óta sokan úgy érezhetik, hogy kevésbé türelmesek és még inkább ingerlékenyek mint korábban. A legnagyobb problémát azonban mégsem ez okozza, hanem az, hogy úgy érezzük, az idő valahogy gyorsabban telik. Még csak most keltünk fel, de már az ebéden is túl vagyunk, és már megint kezdődik minden előröl.

 

 

 

A Budaörsi Infó a probléma gyökerénél kereste a megoldást arra, hogy visszaszerezhessük az elvesztett időt, és meg is találtuk.

A gond az volt, hogy az idő csak rohan, és mi szinte csak kapkodjuk a fejünket, hogy már megint elmúlt egy nap.

Ezért összegyűjtöttünk néhány szituációt, amivel könnyen megállíthatjuk az időt.

Ha ezek közül bármelyiket kipróbálják, garantáljuk, hogy úgy fogják érezni, mintha már nem előre, hanem visszafelé menne az idő.

 

 

Íme néhány időnyelő fekete lyuk:

 

1.) Iskolában ülni olyan előadáson ami egyáltalán nem érdekel minket, miközben farkas éhesek vagyunk.

2.) Az óráknak tűnő percek, amikor azt várjuk, hogy végre nekünk is kiosszák a megoldásra váró feladatsort, vagy éppen a már kijavított dolgozatunkat.

3.) Látogatás a fogorvosi rendelőbe. Az előtérben várakozással töltött percek, és a fúró hangja biztosan ismét lelassítja a rohanó időt.

4.) Kalauzt várni a buszon úgy, hogy tudjuk, hogy a bérletünk a másik táskánkban maradt.

5.) Több kilométer futás kevésbé sportos alkatúak számára. Garantáltan minden perc egy órán át tart.

6.) A tipikus „beszélnünk kell” utáni csönd, aminek a végét kivárni szinte örökkévalóság. Amikor véget ért, akkor pedig azt kívánjuk, hogy bárcsak soha ne ért volna véget.

7.) A pillanat, amikor meglátod a kígyózó sort a mosdó előtt, amikor már túl vagy a harmadik sörödön.

8.) Amikor késésben vagy valahonnan és még végső döfésként minden lámpánál kapsz egy pirosat.

9.) Amikor valami fontos dolgot szeretnél megnézni a neten, és telefonod betöltési gyorsasága vetekedik egy csiga futóversennyel.

10.) Terhességi teszt…

 

Ilyen és még ehhez hasonló jó szórakozási lehetőségeket találtunk az idő megállítása céljából. Talán ebből a szemszögből nézve nem is olyan nagy baj, hogy olyan gyorsan telik az idő!

 

(MSE)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.