Nőhet az árfolyamgátat igénybe vevők köre, a bedőlt adósokon nehéz lesz segíteni

Több mint 150 ezerrel többen élhetnek az árfolyamgát lehetőségével, ha a parlament elfogadja a konstrukció feltételeit módosító, a devizahitelesek megsegítését célzó fideszes törvényjavaslatot, szakértők szerint a javaslat a bedőlt hitelek problémáját azonban teljeskörűen nem oldja meg.

 

 

Rogán Antal és Balla György fideszes képviselők a parlamentnek hétfőn benyújtott törvényjavaslatukkal eltörölnék az árfolyamgát konstrukció korlátozó feltételeit annak érdekében, hogy többen élhessenek vele. Így azok is igénybe vehetnék, akiknek a fizetési késedelme meghaladja a 90 napot. Jelenleg több mint 150 ezren vannak 90 napon túli késedelemben. Eltörölnék az árfolyamgát konstrukcióba való belépés azon feltételét is, amely szerint a devizakölcsön folyósításkori árfolyamon számított összege nem haladhatja meg a 20 millió forintot, illetve, hogy az adós nem állhat fizetéskönnyítő program hatálya alatt.

 

Rogán Antal hétfőn azt mondta: javaslatuk úgy szól, hogy a már működő árfolyamgát – amely egyszerre vonatkozik a lakáscélú és a szabad felhasználású devizahitelekre – mindenkinek váljon hozzáférhetővé, aki eddig nem léphetett be. A jelenlegi feltételek lennének továbbra is hatályosak.

 

A pénzügyi intézmények 2012. április 1. és 2013. augusztus 31. között 164 707 árfolyam-szerződést kötöttek az MNB adatai szerint, a korábbi 5712 árfolyamgát I. szerződéssel együtt összesen 170 419-et. Ebből 2013. augusztus végéig összesen 160 321 gyűjtőszámlát nyitottak meg.

 

Figyelembe véve, hogy a lehetséges igénybe vevők teljes köre 434 ezer körüli, a lehetséges igénylők mintegy 39 százaléka kötött szerződést. Augusztusban 720 darab, az előző havi 2693 darabnál jóval kevesebb új árfolyamgát-szerződést kötöttek a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleikkel.

 

A rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök állománya 1335,869 milliárd forint, a forint gyűjtőszámlák állománya pedig 10,025 milliárd forint (átlagosan 62 400 forint) volt augusztus végén. Az árfolyamgát konstrukcióban részt vevő devizahiteles ügyfelek eddig összesen 18,413 milliárd forint (átlagosan közel 115 ezer forint) – rögzített árfolyam feletti – kamat megfizetése alól mentesültek.

 

Az árfolyamgát keretében a svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni, a rögzített árfolyamot legfeljebb öt évig, illetve a devizakölcsön lejártáig lehet alkalmazni. A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik. A kamattörlesztés rögzített árfolyam feletti részét a bank és az állam átvállalja, az ügyfélnek csak a tőkerészt kell később visszafizetnie. A gyűjtőszámlán összegyűlő összeg forintalapú hitel, amelynek kamata az árfolyamrögzítés alatt nem haladhatja meg a háromhavi bankközi kamatláb mértékét.

 

Az MTI által megkérdezett szakértők szerint kétségtelenül kezdeni kell valamit a devizahitelekkel, mert hosszú távon nagy kockázatot jelentenek. A mostani javaslatról úgy vélekedtek, hogy “ártani nem árt, valamennyit biztosan használ is”, az összes bedőlt adós problémáját azonban nem oldja meg.

 

Jelenleg a legnagyobb gondot a bedőlt hitelek jelentik. Ebben az adósi körben, akin segítene a törlesztőrészlet 20 százalékos csökkentése, már belement volna egy átstrukturálásba. Aki azonban munkanélküli, ettől nem válik fizetőképessé – hívták fel a figyelmet. Valamelyest bővülhet az igénybe vevők köre, de nem nagyságrendekkel, ebből következően elfogadása esetén a javaslat sem a bankokra, sem a költségvetésre nem lesz jelentős hatással – vélekedtek szakértők.

 

A Magyar Bankszövetség egyelőre nem kommentálja a javaslatot – közölte az MTI megkeresésére Sütő Ágnes, a szervezet kommunikációs vezetője.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.