Hozzá lehet szólni a nemzeti turizmusfejlesztési koncepcióhoz

Társadalmi egyeztetésen van a nemzeti turizmusfejlesztési koncepció, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkársága november 25-én reggel 8 óráig várja a turisztikai szakma iránt elkötelezett szervezetek, személyek véleményét, javaslatát – közölte a szaktárca hétfőn.

 

 

Az NGM közleménye szerint a turizmus a nemzetgazdaság egyik kiemelt ágazata társadalmi, gazdasági hatásai és lehetőségei miatt. A koncepció azért készült, hogy az elmúlt időszak gazdasági kihívásaira is választ adó célokat, prioritásokat határozzon meg a 2014-2024 közötti időszakra.

 

A fejlesztéseknél a tervezet – a hagyományos termékek vezető szerepének megtartása mellett – a kiemelt, tematikus termék-desztinációk kialakítására és fogadási feltételeinek fókuszált fejlesztésére koncentrál.

 

Az ágazat versenyképessége, hosszabb távon mérhető sikeressége elsősorban a szabályozási és üzleti környezet felülvizsgálatával, a munkahelyteremtés ösztönzésével, valamint a SZÉP-kártya rendszer megerősítésével emelhető.

 

A közlemény szerint a jól működő intézményrendszer előnyeiből minden turista részesül, ezért fontos ezen a téren a már megkezdett átalakítások véghezvitele. A turizmus által előidézett gazdasági növekedés nélkülözhetetlen feltétele a professzionális marketing-menedzsment, a nemzetközi keresletnek megfelelő, innovatív termékek vonzó bemutatása, az ezekre épülő, jól kommunikálható országmárka kialakítása.

 

A turisztikai piac szereplői által már elfogadott – horizontális – alapelvek, mint például a minőség iránti elkötelezettség, a biztonság, a fogyasztóvédelem, a fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás a koncepció céljait is áthatják – írja közleményében a tárca.

 

A turizmusfejlesztési terv készítői a turizmus@ngm.gov.hu e-mail címre várják a szakmai észrevételeket. A dokumentum letölthető a következő linkről: http://www.kormany.hu/download/8/41/11000/NTK.pdf

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.