A PDSZ szerint késik a pedagógusok fizetése, a Klik elnöke cáfol

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem utalták át a megszokott időben, november elején a pedagógusok fizetését, ami csaknem 160 ezer munkavállalónak okoz komoly nehézséget. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke szerint kedden, a megszokott rendben megérkezik a fizetés a számlákra.

 

 

Mendrey László, a PDSZ elnöke hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: bár a szeptember elsejével megnövelt bér nyújthatna némi átmenetet arra az időre, míg az illetékeseknek sikerül átutalniuk a béreket, de szerinte nem nyújt.

 

A pedagógusok továbbra is fizetéstől fizetésig élnek, eközben az átutalások, a csekkes befizetések határideje általában harmadika.

 

A szolgáltatók nem várnak, és ha nem jutnak időben a pénzükhöz, “kegyetlenül ráverik az adósra a kamatot” – írta a szakszervezeti vezető.

 

Marekné Pintér Aranka, a Klik elnöke a PDSZ állásfoglalására reagálva az MTI-nek hétfőn azt mondta: a pedagógusok minden hónap 5-ig kapják meg bérüket. Hozzátette: az ünnepek miatt ebben a hónapban 4-e az első munkanap, tehát hétfőn elutalták a béreket, amelyek kedden a számlákon lesznek.

 

A Klik elnöke emlékeztetett arra, hogy már az év elején kiadott közleményében jelezte, a pedagógusok bérének minden hónap 5-ig kell megérkezniük. Álláspontja szerint “megint hangulat- és pánikkeltés folyik”.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.