Sberbank néven működik majd a Volksbank, csütörtökön rövid ideig leáll az informatikai rendszer

A Magyarországi Volksbank Zrt. 2013. november 1-jétől, azaz péntektől Sberbank Magyarország Zrt. néven működik tovább – közölte honlapján a pénzintézet.

 

 

A bank azt is közölte az ügyfeleivel, hogy a névváltás miatt a meglévő, Volksbankos bankkártyákat hamarosan Sberbank kártyákra cseréli. A kártyacserét a bank díjmentesen végzi el.

Az új kártyákat 2013. november elsejétől postai úton kézbesíti a pénzintézet, azokat az ügyfelek jelenlegi PIN-kódjukkal tudják majd aktiválni – olvasható a bank honlapján.

A névváltoztatás kapcsán a bank informatikai rendszerének karbantartása miatt 2013. október 31-én, csütörtökön rövid ideig a pénzintézet egyes internetes szolgáltatásai nem lesznek elérhetőek, így a Volksbank@Net Internet Bank 18 órától 20 óráig, illetve a bank honlapja nem látogatható csütörtökön 19 órától 21 óráig.

Tavaly februárban Bécsben jelentették be, hogy véglegesítették az addig osztrák többségi tulajdonban lévő Volksbank International (VBI) adásvételi szerződését a fő részvényesek és az orosz Sberbank képviselői, amely szerint a Volksbank kelet- és közép-európai leányvállalatait – köztük a Magyarországi Volksbank  Zrt.-t – tulajdonosként birtokló VBI száz százalékban a vezető orosz bank tulajdonába került.

A VBI összesen kilenc országban van jelen a térségben, az adásvétel egyedül a romániai leányvállalatra nem vonatkozott. A VBI végleges vételára 505 millió euró lett, ugyanis az előző év novemberében kitűzött 585 millió eurós irányárat a VBI 2011. harmadik negyedévi veszteségeinek tükrében 80 millió euróval csökkentették a szerződő felek.

Az akkori budapesti sajtótájékoztatón Valentin Mihov, a Sberbank stratégiai és fejlesztési területért felelős igazgatója emlékeztetett arra, hogy a VBI a Sberbank első nagyobb akvizíciója a FÁK-országok térségén kívül, és nagy lépés afelé, hogy a nemzetközi pénzpiacon is jelentős pénzintézet legyen.

Valentin Mihov akkor azt is közölte, hogy a jövőben erősítik a lakossági tevékenységüket, és belátható időn belül 5 százalékos piaci részesedést akarnak elérni az országban.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.