A szomszédjogról, zsebszerződésekről – Az új Ptk.-hoz kapcsolódó törvénymódosítások

A jövő március 15-től hatályos új polgári törvénykönyvhöz (Ptk.) kapcsolódó, a gondnokoltakról, a szomszédjogról és a jogi személyek átalakulásáról szóló jogszabályokat fogadott el az igazságügyi tárca javaslatára hétfőn az Országgyűlés. A zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépés érdekében fogadott el törvényt hétfőn az Országgyűlés a fideszes Nagy István javaslatára. A jogszabály alapján az ügyész kezdeményezheti a bíróságnál, hogy a semmisnek minősített zsebszerződéssel eladott föld az állam tulajdonába kerüljön.

 

 

 

A parlament 220 igen, 2 nem szavazattal, 72 tartózkodással elsőként jóváhagyta az új Ptk. hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló jogszabályt. Az új kódex normái – hívta fel a figyelmet a javaslat indoklásában a szaktárca – hosszú évtizedekig felvetnek még a Ptk. és a korábbi magánjogi szabályok egymás mellett éléséből adódó, a két szabályrendszer időbeli hatályára vonatkozó kérdéseket.
Így a most elfogadott törvény célja olyan átmeneti szabályok megfogalmazása, amelyek egyértelművé teszik, hogy adott időpontban melyik törvény alkalmazandó.
A jogszabály a Ptk. alkalmazhatóságára nézve ad iránymutatást – írták -, vagyis rendezi, hogy a kódex rendelkezéseit mikortól, mely anyagi jogi jogviszonyokra, illetve mely anyagi jogi jogviszonyt keletkeztető, módosító vagy megszüntető tényre vagy jognyilatkozatra vonatkozóan kell alkalmazni.
Az új Ptk.-hoz igazítva – 254 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 41 tartózkodás mellett – változtatott a Ház a jogi személyek átalakulásának szabályain is. Az előírásokat – amelyek az egyesületekre és az alapítványokra nem vonatkoznak – az új Ptk. hatálybalépése után kell majd alkalmazni.
A törvény meghatározza a társaságok egyesülésének, szétválásának, átalakulásának általános, valamint társasági típusonkénti részletszabályait.
Az előbbibe tartozik, hogy az átalakulásról továbbra is két ülésen kell határoznia a társaság döntéshozó szervének, amely az elsőn az átalakulás tényét, a másodikon a vonatkozó dokumentumokat fogadja el.
Továbbra is főszabály a közzétételi kötelezettség, valamint az, hogy a változtatás bírósági bejegyzéssel zárul. A törvény tartalmazza a jogutódlás kérdéseit is.
Önálló fejezet taglalja például a részvénytársaságok egyesülését, szétválását, valamint a szövetkezetekre vonatkozó előírásokat.
A társaságoknak az új Ptk. életbelépésével nem kell azonnal változtatniuk a létesítő okiratukon, ezt elegendő lesz akkor módosítani, amikor ezt maguktól is megtennék.
A jövőben egységes lesz a gondnokoltak nyilvántartása és az előzetes jognyilatkozatokkal kapcsolatos szabályok – az erről szóló törvényt szintén hétfőn hagyták jóvá a képviselők 254 igen, egy nem szavazattal, 43 tartózkodás mellett.
A jogszabály új nyilvántartási rendszert hoz létre a gondnokoltaknak. Emellett az új Ptk. új jogintézményként bevezeti az előzetes jognyilatkozat tételét, ezért a gondnokoltak nyilvántartási rendszerét ezzel is össze kell hangolni.
A két országos nyilvántartás működtetésére és ennek érdekében az adatok kezelésére a törvény az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét jelöli ki, mivel jelenleg is ő kezeli a gondnokoltak nyilvántartását. A javaslat szerint a nyilvántartásokat elektronikus úton kezelik, abba a járásbíróságok vezetik be a törvény által előírt adatokat, az adatszolgáltatást viszont már az OBH elnöke végzi.
A nagykorúak védelme érdekében bevezetett előzetes jognyilatkozatban a nagykorú, még cselekvőképes személy cselekvőképességének jövőbeli korlátozása esetére rendelkezhet egyes személyi és vagyoni viszonyaira vonatkozóan. Ezt is be kell majd jegyezni az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásába. Az előzetes jognyilatkozat hatálybalépéséről a bíróság a cselekvőképesség korlátozásáról szóló ítéletében rendelkezik, amit ugyancsak be kell jegyezni az OBH által működtetett előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásába.
Végül a parlament – 259 igen szavazattal, 38 tartózkodás mellett – elfogadta az új Ptk.-val összefüggésben a szomszédjogi szabályozást is, amely alapvetően nem változtatja meg a korábbi rendelkezéseket.
A szomszédjogok és a tulajdonjog korlátainak különös szabályairól szóló törvény rögzíti azokat az új Ptk.-ban nem szereplő rendelkezéseket, amelyek közvetlenül az ingatlantulajdonosok egymás közötti viszonyaira vonatkoznak, és eligazítást nyújtanak a csak konkrét szabállyal rendezhető élethelyzetekben.
Így egyebek mellett továbbra is megmarad az a szabály, amely lehetővé teszi a Ptk.-tól való eltérést más törvény, valamint alacsonyabb jogforrási szinten álló jogszabály számára, illetve a felek megállapodása esetén.
Az elfogadott javaslat rendezi a használati jogokat a szomszédos telkek összevonása vagy egy telek megosztása folytán szomszédossá váló telkek esetében, továbbá védi a használati joggal terhelt ingatlan tulajdonosának érdekeit, korlátozza a joggyakorlást akkor, ha a telekmegosztás tehernövekedést okozna, és szabályozza a használati jog terhe alóli mentesítés lehetőségét.

 

 

A zsebszerződések felszámolása érdekében alkotott törvényt a Ház

A zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépés érdekében fogadott el törvényt hétfőn az Országgyűlés a fideszes Nagy István javaslatára. A jogszabály alapján az ügyész kezdeményezheti a bíróságnál, hogy a semmisnek minősített zsebszerződéssel eladott föld az állam tulajdonába kerüljön.

 

A törvényt, amelynek célja, hogy könnyebb legyen feltárni és semmisnek nyilvánítani a zsebszerződéseket, 260 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 31 tartózkodás mellett fogadta el a parlament. A kormánypárti frakciók mellett a Jobbik is támogatta a jogszabály elfogadását, az MSZP tartózkodott.
A zsebszerződések – azaz a termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek – elleni fellépés részben már megtörtént az új büntető törvénykönyv elfogadásával, azonban az ilyen megállapodások feltárását és semmisségük megállapítását könnyítő eljárásjogi rendelkezések eddig hiányoztak – indokolta javaslatát a kormánypárti politikus.
A termőföldről szóló törvény kimondja, hogy az ügyész jogosult pert indítani a zsebszerződések semmisségének megállapítására, a most elfogadott szabályokkal pedig biztosították azt a jogot is, hogy kezdeményezze: a bíróság a termőföld tulajdonjogát az államnak ítélje meg.
A jogszabály rögzíti, hogy a zsebszerződések semmisségéből eredő követelések bírósági úton nem érvényesíthetők.
A törvény értelmében az ügyész bejelentésre vizsgálatot indít, ha joggal feltételezhető, hogy ki akarják játszani a föld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó rendelkezéseket.
Az ügyész az eljárásban felvilágosítást kérhet mindenkitől, akinek a jogszerűség megítéléséhez szükséges információja van. A jogszabály az iratok másolására és a helyszínek ügyészi átkutatására is tartalmaz előírásokat, így például az ügyész elrendelheti bármely helyszín átkutatását, oda önhatalmúlag beléphet, lezárt ingatlant kinyithat, ha alapos okból feltételezhető, hogy ott lényeges bizonyíték található. Az ügyész mindehhez kérheti a rendőrség közreműködését is. Az átkutatást elrendelő határozat ellen a felettes ügyésznél lehet panaszt tenni.
Az ügyész bírsággal sújthatja azt, aki kérésre nem, vagy csak késve ad neki információt, vagy valótlan választ ad. A bírság legkisebb összege ötezer, legmagasabb összege pedig ötszázezer forint, ám jogi személynél vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságnál az ötmillió forintot is elérheti. A bírságkiszabás ellen a közigazgatási és munkaügyi bírósághoz lehet keresetet benyújtani.
A törvény biztosítja az ügyésznek az állami adatbázisokból való adatigénylés lehetőségét is.
Polt Péter legfőbb ügyész korábban levélben fogalmazta meg aggályait a törvényjavaslattal kapcsolatban. A levél tartalmát Andréka Tamás, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) főosztályvezető-helyettese foglalta össze a mezőgazdasági bizottság szeptember végi ülésén. Polt Péter egyik kifogása arra vonatkozott, hogy az ügyész indítványozhatja: a bíróság az államnak ítélje meg a termőföld tulajdonjogát. A legfőbb ügyész szerint kétséges, hogy egy ilyen, tulajdonjogot elvonó szankció összhangban van-e az alaptörvény rendelkezéseivel. Aggályainak másik része a javasolt jogkövetkezmények visszamenőleges hatályú alkalmazásával foglalkozott. A VM mindennek tudatában is támogatásáról biztosította Nagy István javaslatát.
A visszamenőleges hatályú jogalkalmazással kapcsolatosan egyébként még szeptember elején benyújtott a törvényjavaslathoz egy módosító indítványt a fideszes Budai Gyula, a VM parlamenti államtitkára. A jogszabály ugyanis eredetileg azt mondta volna ki, hogy a törvényt a hatályba lépését megelőzően létrejött zsebszerződésekre is alkalmazni kell. Budai Gyula javaslatára azonban lehetőséget adtak arra, hogy a felek a törvény hatályba lépését követően, egy hónapon belül helyreállítsák a jogszerű állapotot, és csak ennek elmaradása esetén kell alkalmazni a törvény szabályait.
A hétfőn jóváhagyott törvény a kihirdetés után egy hónappal lép hatályba.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.