Többfelé várható tartós, sűrű köd

Figyelmeztetést adott ki vasárnapra az ország tíz megyéjére, valamint a fővárosra a tartós, sűrű köd miatt a meteorológiai szolgálat.

 

 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombati veszélyjelzésében azt írta: szombat estétől ismét egyre többfelé képződik köd, kiterjedt, rossz látási viszonyokra a középső országrészben és északkeleten van nagyobb esély.

A köd miatt Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Tolna és Pest megyére, valamint Budapestre adták ki a figyelmeztetést. Ezeken a területeken arra kell készülni, hogy csak pár száz méteres lehet majd a látótávolság, és csak lassan oszlik fel a köd.

Az előrejelzés szerint vasárnap napközben fokozatosan kitisztul az idő, fátyolfelhők mellett általában több órás napsütésre lehet számítani. Csak északon-északkeleten maradhatnak meg délutánig a pára- és ködfoltok. A szél megélénkülhet, nyugaton helyenként meg is erősödhet.

A legalacsonyabb hőmérséklet általában 6 és 12 Celsius fok között várható. A legmagasabb hőmérséklet többnyire 20 és 25 fok között valószínű, de a tartósabban ködös tájakon néhány fokkal hűvösebb lesz.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.