New York Times: “Visszamaradottak vagy csak szegények a romák?”

Az európai romahelyzetről közölt cikket a The New York Times vezető liberális amerikai napilap vasárnap, amely azt a kérdést vetette fel, hogy több évszázados üldöztetés után integrálódhatnak-e valaha a társadalom szélére kárhoztatott romák Nyugat-Európában?

 

 

 

 

A párizsi keltezésű riport “Visszamaradottak vagy csak szegények a romák?” címmel jelent meg. A lap nem ad választ erre, mint ahogy az integrációra vonatkozó kérdést is nyitva hagyja.

A The New York Times néhány közelmúltbeli, nagy port kavart franciaországi ügyet emlegetett fel, elsősorban azon bírósági eljárást, amelyben fény derült arra, hogy Horvátországból érkezett roma klánok több mint negyedmillió dollárnyi készpénzért árultak gyermekkorú mennyasszonyokat. Emellett lopni tanítottak fiatal gyerekeket.

Egy 20 éves tanú például arról számolt be a bíróság előtt, hogy 13 éves kora óta mintegy 600 ezer dollár – nagyjából havi 7000 dollár – értékben lopott készpénzt és ékszereket szüleinek, a nála kevésbé ügyes tolvajtársait pedig gyakran megbüntették a klán idősebb tagjai.

Az ügy azért is hevítette fel a romák integrációjával kapcsolatos vitát, mert a védelem egy szokatlan érvvel állt elő: a védőügyvédek azt állították, hogy a vádlottak bizonyos esetekben csupán több évszázados roma hagyományokat követtek, és általában véve a nyugati társadalmi normáktól függetlenül, “középkori stílusban” tevékenykednek.

“Nagyon nehéz a mi huszadik századi elveink mentén megítélni a viselkedésüket” – mondta a romák egyik védője a The New York Timesnak.

A lap megszólaltatta Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselőt is, aki közölte: ostobaság kulturális magyarázatot keresni a romabűnözésre, az kifejezetten gazdasági gyökerű.

A romák évtizedes diszkriminációja kóros munkanélküliséghez, mélyszegénységhez, alacsony képzettséghez, szegregációhoz, embercsempészethez, drogfüggőséghez és magas halálozási rátához vezetett a romák körében, ezért a romák integrációjához nem hagyományaik feladása, hanem az oktatásukra, munkahely-teremtésre és egészségügyi ellátásukra fordított befektetések növelésén keresztül vezet az út – mondta Járóka Lívia az újságnak.

A liberális napilap idézte ugyanakkor a fenti érvelés bírálóit is, akik szerint a jogokkal kötelezettségek is járnak, és értelmetlen segélyezni a romákat, amíg azon nem kötelezik el magukat az integráció mellett. A lap arra is utalt, hogy a romák integrációja egyre jelentősebb belpolitikai üggyé válik Franciaországban, és különösen nagy fejtörést okoz a döntéshozóknak a költségvetési megszorítások idején.

Az említett bírósági ügyben az ügyészség elutasította a kulturális érveket, arra hivatkozva, hogy a roma klánok szervezett bűnbandaként működtek. “A középkorban nem lettek volna képesek tisztára mosni a gyerekek által ellopott pénzt. Lehet, hogy Kelet-Európában nőttek fel, de teljesen tisztában voltak a nyugati értékekkel. Bűnözők voltak” – idézte a lap Gregory Weill ügyészt. Az ügyben egyébként egy híján mind a 27 vádlottat bűnösnek találták.

A New York Times cikkében egy pozitív példát kínált a romák nyugat-európai integrációjára: Spanyolországot, ahol a 750 ezer fős roma kisebbség körében az előző három évtizedben jelentősen csökkent a szegénység. Járóka Lívia kapcsán pedig megemlíti, hogy ő egy tatai szegény roma közösségből jutott az Európai Parlamentbe.

“Nekünk romáknak is meg kell tanulnunk emancipálni magunkat” – idézte riportja záró sorában Járóka Lívia fideszes EP-képviselőt a The New York Times vezető liberális amerikai napilap.
http://www.nytimes.com/2013/10/20/sunday-review/are-the-roma-primitive-or-just-poor.html

 

0_roma_cigany_populacio_elterjesese_szama_europaban0_2013

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.