Budaörsi győzelem az Országos Diákfotós Pályázaton

(Budaörs – 2013. október 7., Budaörsi Infó) Pénteken volt a díjátadója az Országos Diákfotós Pályázatnak Budaörsön.  A város nem csupán helyet ad a képeknek a Városháza aulájában, hanem győzteseket is adott a versenynek. A pályázott fotókörök közül a budaörsi Pillantás Fotókör diákjai lettek az elsők. Gratulálunk!

 

 

 

A pénteki díjátadón Török István alpolgármester mondott köszöntőt, majd ezt követően az Országos Diákfotós Pályázat eredményét Réber Anikó hirdette ki. A díjakat és az okleveleket Horváth Imre, a MAFOSZ elnöke adta át.

A kiállítás védnöke: Wittinghoff Tamás, Budaörs Város polgármestere volt.

Réber Anikó

A Fényképezés a Vizuális Nevelés Szolgálatában Alpítvány kurátora Réber Anikó a Budaörsi Infónak elmondta, hogy nem biztos, hogy minden fotózással foglalkozó gyermekből lesz fotós, viszont az biztos, hogy a vizuális látásmódja fejlődni fog.

Úgy gondolja, hogy ha ebből csak hobby lesz a gyermek számára, már akkor is sokat nyert, mert szenvedéllyé válhat, és ha már a szenvedélyek közül választani lehet, inkább ilyet válasszon.

Megtudhattuk azt is tőle, hogy mitől lesz egy fotó díjnyertes.

“Attól jó egy fotó ha megérint, attól jó egy fotó ha meglep, ha egy fotókiállítás után megyek haza és még vissza-vissza jön a fejemben. Minden fotó ami megérint, ami nem hagy semlegesen, az érzelmileg is hat. Az kikerülhetetlen. Ilyen egy díjnyertes fotó. Persze az, hogy milyen fotó hat ránk, az az életünkön is múlik. Lehet, hogy lesz egy két kép, ami mindenkit megragad, de olyan is, ami csak egy-egy emberhez szól, ez mindig az ember érzéseitől függ, és attól, hogy mit élt már meg.” – mondta el Réber Anikó. 

 

Sikerült beszélnünk a budaörsi Pillantás Fotókör vezetőjével is, akik ebben az évben elnyerték az országos pályázat első díját. 

Rátkainé Füzér Judit

A győztes diákok felkészítő tanára Rátkainé Füzér Judit a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a budaörsi Pillantás fotókör 18 éve működik, és több országos diákfotó-pályázaton is már eredményesen szerepeltek. Háromszor már megnyerték ezt a pályázatot, kétszer második, kétszer harmadik helyezést értek el, és mindig benne voltak az első hatban az elmúlt 18 évben.

Tavaly a FIAP (világ fotósainak szervezete) ifjúsági országos kollekciójába három képe bekerült a Pillantás Fotókörnek. Ezek a fotók harmadik helyezést értek el egy spanyolországi versenyen.

Az Európai mobilitási hetén többször nyertek már kerékpárt is a fotókörösök. Körülbelül 9 kerékpár talált így már gazdára. Csomós János, a fotókör tagja a Nemzet Naptára Magyar Trikolor pályázatán az ifjúsági tagozaton második helyezést ért el.

Szóval van ok büszkének lenni a tehetséges budaörsi fiatalokra. Pályázatot pályázat után nyernek, és hogy mi ennek a sikernek a titka, azt a felkészítő tanáruktól kérdeztük:

“Az igazi csoda az, amit a gyerekek létrehoznak, én csak mögöttük állok. Tehetség és rengeteg munka kell hozzá, és hogy szeretem őket és ők is viszont szeretnek engem. Jól érzik magukat velem, én meg velük, ezért nagyon jó hangulatban szoktak telni a fotózgatások. Talán ez a titka mindennek. Hogy szeretik azt, amit csinálnak. ” – mondta Rátkainé Füzér Judit.

A biológia-földrajz szakos tanárnő lelkesedésből foglalkozik a kisdiákokkal, elmondása szerint “amatőr szinten”, viszont az elmúlt 18 év eredményei ezt az állítását megcáfolják.

Kiváló munkát végzett Tanárnő és a csapata! Gratulálunk! Reméljük hamarosan újabb sikerekről számolhatunk be.

 

Most pedig nézzék meg a díjnyertes képeket, a helyezetteket, és hogy milyen hangulatban telt a díjkiosztó.

 

Egyéni pályázók:

 

1. helyzett: Sivák Zsófia – Kerecsend

 

 

2. helyzett: Nagy Márta – Debrecen

 

 

3. helyzett: Baj Bonita – Nagykanizsa

 

 

Fotókörök pályázatai:

 

1. helyzett: Budaörsi Pillantás Fotókör – Budaörs – felkészítő tanár: Rátkainé Füzér Judit

 

 

Szintén 1. helyzett: KLG Fotókör – Mosonmagyaróvár – felkészítő tanár: Baher József

 

 

2. helyzett: Jászkun Fotóklub – Szolnok – felkészítő tanár: Dr. Laffneton László

 

 

3. helyzett: Zichy fotókör – Kaposvár – felkészítő tanár: Dolezsán Ágnes

 

A kiállítás képekben:

 

Török István

Pillantás Fotókör

Horváth Imre

Pillantás Fotókör

(Budaörsi Infó)

facebook:

1 Komment

  1. […] 03. – Budaörsi Infó) A budaörsi Kesjár Csaba Általános Iskola Pillantás Fotóköre ismét országos fotópályázatot nyert! Az Országos Diák Fotópályázaton első helyezést ért el az alkotócsoportuk. […]

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.