(Budaörs-Szeged – 2013. október 3., Budaörsi Infó) A Budaörsi Infó vidámpark-járó körútjának múlt heti állomása a Csongrád Megyében elhelyezkedő Szeged-Tápé volt. A rossz idő ellenére vagy talán éppen miatta, néhány féltve őrzött műhelytitkot sikerült megtudnunk a céllövöldékről. Olvasóink  a céllövöldék rémeivé vállhatnak, ha megismerik e féltve őrzött titkokat!

Mint ahogy már sorozatunk korábbi cikkeiben olvashatták, a búcsúk időpontja a városok, városrészek vagy falvak szentjeinek nevéhez fűződik. Szeged-Tápén Szent Mihály napját ünnepelték vasárnap a helyiek, és az idelátogatók.

A helyszín Budaörstől 189 kilométernyi távolságra van, ha a fizetős autópályákat is számba vesszük, azonban mi úgy döntöttünk, hogy a gyorsabb, de unalmas sztrádák helyett inkább megnézzük az útba eső falvakat, városokat is, hiszen csak 10 kilométerrel kell többet utaznunk így.

Ha az odafelé vezető utat jellemezni kellene, akkor azt tudnánk írni róla, hogy körforgalomból körforgalomba. Az autósok ráérősen közlekednek, bár lehet hogy ebben az is közrejátszott, hogy hajnalban indultunk az ország másik felébe.

Napfelkelte Szeged felé

Az útbaeső településeken hajnalban áthaladni, mondhatni vizuális orgia volt. Szebbnél szebb főterek, szökőkutak és kiépített sétáló utcák mellett elhaladva jutottunk el a célhoz. A rengeteg körfogalmon át vezető utakon meg-meg csodáltuk a közepüket díszítő objektumokat. Hol egy szökőkút, hol pedig egy hatalmas “barack” látványa fogadott minket.

Szeged belvárosának közlekedésébe most nem kellett belekóstolnunk, hogy eljuthassunk Tápéig. Cirka három óra alatt érkeztünk meg.

Tápé Infó

Fúvósok és hagyományőrzők kísérték ezúttal is a tápéi búcsún az ünnepi szentmise utáni körmenetet. Szent Mihály napján ezúttal a helyi gyékénykézművességet is ünnepelték, ami bekerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe.

Tápé nevét az első írásos emlékek 1138-ban említik, II. Béla király adománylevelében írt a településről, ennek a 875. évfordulójára is emlékeztek az idei tápéi búcsún. A vasárnapi ünnepi szentmisét Brückner Ákos Előd plébános celebrálta.

A sajátosan zárt közösség kezdettől fogva alapvetően fontosnak tartotta a hagyományok tiszteletét. A helyiek három legfontosabb megélhetési forrása – a gyékényfeldolgozás, a halászat és a komp működtetése – évszázadokon keresztül a Tiszához kötődött. A legjellemzőbb népművészeti tárgyak is gyékényből készülnek A hagyományos tápai népdalok, táncok, népi játékok a helybeliek emlékezetében és a Tápai Hagyományőrző Egyesület gondozásában élnek tovább.

A tápai búcsú

A településen 1649 óta tartanak minden évben búcsút. Az idén is kiállításokkal, komolyzenei hangversennyel és családi programokkal készültek a hétvégére, vasárnap pedig ünnepi szentmisére és körmenetre várták a híveket.

Ráadásul a mostani tápéi búcsú az “Itthon vagy – Magyarország, szeretlek!” programsorozatba is bekapcsolódott!

A három napos rendezvény első napját kiállításmegnyitóval indították a szervezők a helyi kézműves alkotók munkáiból, majd pedig Molnár Mária Tápai Emlékhelyek című könyvének bemutatója következett. A második napon reggeltől várták a programok a kicsiket és a nagyokat. Volt minden ami kell egy városi rendezvényre, fúvószenekar, táncbemutató, Péter Szabó Szilvia a Nox zenekarból és komolyzenei koncertek.

Az esővel dacolva még egy kis Gesztenye is kilátogatott a rendezvényre! Ő az egyik helyi ovi reklámarca:

Az ilyen rendezvényeken általában mindig a harmadik nap az, amiért érdemes kilátogatni. Ez idén is így lett volna, azonban sajnos a búcsút elmosta az eső.

Az ilyenkor állandó bútordarabnak számító bazárosok és vidámparkosok már hajnalban felsorakoztak, hogy szórakoztassák a nagyérdeműt, azonban az emberek helyett csak az eső érkezett. Először kicsit szemetelt, aztán kopogósan esett. Ez az idő csak a békáknak kedvezett.

Azonban teljesen nem győzhetett az időjárás, mert a szegediek kitartóan kivárták, hogy kicsit kiderüljön az ég. Esernyőkkel felvértezve néhányan azért kilátogattak a búcsúba.

A búcsútéren felállított színpadot sajnos a nap közepére összepakolták, és így nem volt helyszíni kisérő rendezvénye a búcsúnak, pedig a búcsúsok bíztak abban, hogy az esti Ferenczi György és a Rackajam koncert majd odavonzza a látogatókat a körhintákhoz is. Ez azonban nem így történt.

Sajnos az idei búcsú elázott. Ez ellen sajnos senki nem tehet semmit. Az üzemanyagot és a segítők bérét a vidámparkosoknak és a bazárosoknak ugyanúgy ki kell fizetni, nem beszélve az áramról.

“Ilyenkor nem lehet mit tenni, csak bízni abban, hogy jövő héten nem fog esni. Sajnos volt már olyan szezonunk is, ahol nagyon sok búcsúnk elázott. Ilyenkor a kisebb vállalkozók szó szerint küzdenünk a megélhetésért.” – mondta el az egyik búcsús a Budaörsi Infónak.

A céllövölde titkai

Kihasználva a rossz időt az egyik céllövöldénél próbáltunk szerencsét. Ezek a fedett játékok nem csak jó szórakozást nyújtanak a kicsiknek és nagyoknak, hanem még az esőtől is megvédtek minket.

A céllövöldék többnyire a búcsúsok lakhelyéül is szolgálnak. Amit mi kívülről nem látunk az az, hogy a céllövölde háta mögött egy lakóhelység helyezkedik el a kék fal mögött, amire a vendégek lőnek. Ez olyan mint egy ház, csak mobil, kerekekkel. Fűtés, víz, villany minden a lakók rendelkezésére áll ezekben a lakókocsikban. Ugyanolyan hétköznapi életet élnek benne, mint bárki más, azzal a különbséggel, hogy minden héten másik faluban, vagy városban parkolnak le vele.

Azonban ma témánk nem a lakókocsik felszereltsége, hanem az, hogy rájöjjünk, hogy vajon miért nem sikerül ellőnünk a hurkapálcát a céllövöldében.

Erre nap közben több teóriát is összegyűjtöttük, hogy a céllövöldözők szerint ennek mi lehet az oka, és azt, hogy ennek mennyi is a valóságtartalma:

– fém van a hurkapálca közepében  / nincs, ha félbetörjük ez jól látható

– beáztatják a búcsúsok a pálcákat / ha vizes a pálca olykor jobban is törik

– nem raknak golyót a puskába / többnyire a vendég tölti a puskát, csak ő rak bele golyót 

– összenyomják a golyót mielőtt belerakják a puskába, és ezért félre megy a golyó / a használt “szoknyás diabolo” golyó nagyon kemény, kézzel nem lehet összenyomni

– amikor betöltik a puskát akkor megnyomnak egy gombot a puskán, hogy ne találjon / ennyire még nem vagyunk modernek

– direkt rosszul állítják be a puskákat, hogy a vendég ne találjon el semmit se / erre nincs idő

– nagyobb a pálca mint a golyó ezért nem tudja eltörni a pálcát / nagyon sok pálcát láthatunk eltörve, vagyis mégis törhetőek azok a pálcák

– akácfából készül a pálca ezért lehetetlen eltörni / sokan találnak, a pálcák mégis eltörnek

– fel vannak kötözve az áruk a polcokra ezért nem esnek le / nincs hová felkötözni

– valaki hátulról mozgatja a falat, hogy a céllövő ne találjon / ilyen munkára nem vesznek fel plusz embert, a vendégek hozzátartozói viszont megteszik maguktól, hogy lökdösik a pultot. 

– a búcsúsok a szemükkel összetudják zavarni a lövőket / no comment!

Ha ezeknek a mondatoknak az egyikét már hallotta, akkor biztosan járt céllövölde közelében. Ilyen és még ehhez hasonló hitek keringenek, és születnek új teóriák is arról, hogy vajon miért is nem találjuk el a néhány méterre lévő hurkapálcákat.

A búcsúsok elmondása szerint nagyon sok esetben érkeznek magukat mesterlövésznek, vadásznak, rendőrnek mondó vendégek, akik olykor még a puskát sem tudják jól tartani.

Olykor a ifjú mesterlövészek nagyokat megszégyenítő ügyességgel lőnek le mindent, amit csak látnak. Néha persze sikerül eltalálni a kiszolgáló személyzetet is, ez benne van a pakliban! Előfordul, hogy egy kósza golyó eltalálja a céllövöldést, azonban ez nem okoz komoly sérülést. Csupán lilulást és napokig tartó tompa fájdalmat, természetesen ezt is szakszerűen el kell látni. Ezért fontos, hogy a céllövöldékben tompa végű golyókkal dolgozzanak, mert a hegyes végű golyó gyorsan bemegy a bőr alá és sokkal nagyobb bajt tudna okozni.

A céllövés a következőképpen néz ki a gyakorlatban. Fogunk egy légpuskát, felhúzzuk és bele rakjuk a golyót abba a mélyedésbe, ahol kettényílt a puska. A lőszert a lyukas végével felfelé helyezzük bele. Megnézzük, hogy mi az a tárgy, amit le szeretnénk lőni, és azt is, hogy hány pálcán van. Ahány pálca található egy tárgy alatt, annyi pálcát kell eltörnünk a lövésünkkel. Célozni úgy kell, hogy a puskát a vállunkhoz helyezzük, ezzel stabil tartást adva neki. A fejünket a puska tusára hajtjuk, hogy bele lássunk a tetején lévő célzóba, majd az egyik szemünket becsukjuk. Látunk ekkor magunk előtt egy kis vájatot és előtte pedig egy gömb közepén lévő fém tüskét. Addig kell igazítanunk a puskát amíg a vájatba nem kerül bele tüske és az mögé pedig a cél, a pálca. Ha ez megvan akkor meghúzhatjuk a ravaszt!

Természetesen mindig az a legkönnyebb ha a legalsó sorba célzunk egy egypálcás tárgyra, és olyan dologra, ami velünk szemben van. Ilyenkor ajánlatos igénybevenni a tartóoszlopokat is támaszték gyanánt. Ha kitámasztjuk a puskát a rúdhoz, és a kezünkkel odaszorítjuk a vashoz, akkor nem fog mozogni. Természetesen ez a segítség csak akkor működik, ha közben még öt-hat vendég nem lökdösi a pultot. Ha azonban sokan vannak a helyszínen és nem tudunk kitámasztani, akkor az a legjobb módszer, ha a lövés pillanatában nem veszünk levegőt.  Ha elég biztos a kezünk akkor ahányat lövünk annyi találatunk lesz ezzel a módszerrel.

Természetesen nem szeretném terelni a szót, vagy húzni az időt, mert gondolom mindenki arra kíváncsi, hogy tényleg elvannak-e állítva a puskák? A búcsúsok valóban ezzel töltik az idejüket, hogy elállítgassák őket?

A válasz kétoldalú. A vidámparkosok nem állítják el a puskákat, azonban ezt megteszi helyette a kedves látogató. Megérkezik “Vadász Jani” a nagymenő mesterlövész és egy laza mozdulattal alrébb tolja a célzót, mert: “ránézésre kb jó lesz.” Na persze, ha ez így működne jó is volna, azonban nem így van. Ember legyen a talpán aki fél óránként az összes puskát vissza állítgatja, hogy pontos legyen. A céllövöldések sem teszik. Reggel kirakják a puskákat, és ezek nap közben ahogy kézről kézre járnak mindig kicsit igazodnak a használójukhoz. Tehát a puskák többnyire el vannak állítva. Amit egyszer egy ember a kezébe vesz és eltudja rontani az el is romlik.

Azonban mindenre van megoldás. Mi nem várhatjuk el, hogy félóránként pontosítsák a puskákat, viszont azt igen, hogy mondjanak egy megoldást arra, hogy akkor így mégis hogy lehet eltalálni azt amit szeretnénk.

A válasz egyszerű. Csupán két lövést kell feláldoznunk a mindent tudás oltárán és azt követően annyit találunk amennyit szeretnénk.

A céllövöldék hátsó festése többnyire kék vagy piros. Ezeken a felületeken könnyen meglátszik a golyónak a nyoma. Az első lövésünket célozzuk pontosan egy pálcára aminek a környezetében még ép a festék. Miután kilőttük láthatjuk a hátsó falon a golyó nyomát ezáltal megtudjuk állapítani, hogy merre hord a puska. A második lövésünkkel ellenőrizzük, hogy nem remegett-e a kezünk, és annyival tartunk rá a célra jobbra vagy balra amennyivel a pálcától allréb ment a golyó. Ha nem remegett a kezünk, bent tartottuk a levegőt és nem lökdöstek minket, és jól bemértük a távolságot, akkor ezt követően annyit találatunk lesz ahányat lövünk.

Viszont, arról ne feledkezzünk meg, hogy csak a teljesen eltört pálca érvényes. Ha csak a szélét találjuk el, az nem sok mindent ér. Leginkább semmit sem.

Azt is figyelembe kell vennünk, hogy egy idő után a kezünk és a szemünk is elfárad. Ha egymás után többet lövünk nem biztos hogy találunk is, hiába érezzük úgy, hogy pontosan céloztunk. Néha álljunk meg kicsit pihenni, lazítsuk le a kezünket, pihentessük a szemünket.

Ami azonban a legfontosabb, és sokan elfelejtik a céllövölde lényegét, az az élmény, hogy lőhetünk. Amikor a lövöldéhez érünk tudjuk jól, hogy nem márkás Swarovski-ékszerek és Gucci-táskák várnak minket. A fő sláger még mindig a vámpírfog és a csontváz. Azok a tárgyak, amiket a pálcákra felgumiznak a céllövöldések, azért vannak rajta, hogy sikerélményünk legyen, és nem azért, mert azokra a dolgokra feltétlenül szükségünk van. Ezt mi is, és ők is tudják nagyon jól. Egy aranyos plüssmackó, vagy kulcstartó szép emlék lehet, azonban ha leállunk azon vitázni a kiszolgálóval hogy : “mi ez a kacat és, hogy két forintot sem ér, adja már oda, még akkor is ha nem tört el a pálca”, akkor ne várjuk el, hogy kedves legyen, nem lesz az. Néha egy kérem, vagy egy legyen szíves többet ér, mint egy egyórás litánia a felhozatal minősítéséről. A céllövöldések többnyire kedvesek és jószívűek, tapasztalatunk szerint.

Tehát összefoglalva, a sikeres találatnak két titka van. Az egyik, hogy megfelelő mértékben célozzunk jobbra vagy balra, attól függően, hogy merre húz a puska, a másik pedig ha ez nem válik be, akkor legyünk kedvesek.

Mindkét esetben elérhethetjük a “célunkat”. Mindenek előtt ne felejtsük el, ez nem vérre menő harc,  hanem szórakozás!

Még valami, ami fontos: hagyjuk a gyerekeket is lőni!

Két hét múlva újabb érdekességekkel jelentkezünk Deszkről.

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment