Mesterházy Attila: “Nagyon durva és kemény kampányra készülünk”

Az elmúlt hetek több időközi választásának eredménye is azt mutatja, hogy a Fidesz legyőzhető, a bajai példa is megmutatta, hogy “nincs okuk az elbizakodottságra” – jelentette ki Bajnai Gordon csütörtökön Balatonfüreden. Az Együtt-PM szövetség vezetője Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével közösen tartott sajtótájékoztatót.

 

 

Az Együtt-PM szövetség vezetője Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével közösen tartott sajtótájékoztatót, amelyen együtt mutatták be a Veszprém megyei egyéni választókerületek baloldali képviselőjelöltjeit. A négy választókerületben szocialista, egyben pedig az Együtt-PM jelöltje indul.

A sajtótájékoztatón Bajnai Gordon a hétvégi bajai választással kapcsolatos eseményekre utalva azt mondta, hogy az megmutatta, milyen kampányra kell készülni, a “tahóság és a szélsőség politikáját emelte közéleti rangra a Fidesz”.

Az ország több pontját bejáró jelöltbemutató körút első állomásán – amelyen tucatnyi, táblákkal és libákkal érkező demonstráló is várta a résztvevőket – az Együtt-PM vezetője azt mondta: Baján az ellenzéki jelöltet női mivoltában “a bajai polgármesterhez közvetlenül kötődő portálon” is megalázták, tüntetéseket szerveztek, amelyeket a Fidesz központjából “vezényeltek”.

Kubatov Gábor, a “Fidesz pártigazgatójának jobb keze személyesen irányította a hadműveletet”, amelyben jobbikos vagy korábbi jobbikos képviselőkkel, párttagokkal működött együtt. Képi bizonyíték van arra, hogy “a Fidesz a lejárató kampányában szélsőjobboldali nagykoalíciót kötött a Jobbikkal” – hangoztatta Bajnai Gordon.

Hozzátette, hogy választási csalás alapos gyanúját is felvetik a Baján készült felvételek.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke azt emelte ki: Magyarországnak a kormányváltó szövetségük jogállamot, jobb életet, fejlődő, növekvő gazdaságot, félelem nélküli életet és jogszerű, jogállami elszámoltatást ígér.

Úgy fogalmazott: folyamatosan újabb botrányok robbannak ki, amelyek azt mutatják, hogy “a Fidesz tulajdonképpen állami szintre emelte és intézményesítette a korrupciót”. Egyetlen sikeres cég van Magyarországon, a Közgép, “a földmutyi, a trafikmutyi, a takarékszövetkezetek botránya” után egyre inkább kiviláglik, hogy “ez egy intézményesített, központilag szervezett, maffiamódszerekkel irányított korrupciós mechanizmus” Magyarországon.

“Nagyon durva és kemény kampányra” készülünk, amit a jelöltek azért vállalnak, hogy “Magyarország újra prosperáló, szabad, igazságos köztársaság legyen”, amihez kormányváltás kell – jelentette ki Mesterházy Attila.

A sajtótájékoztatón bemutatták és maguk is bemutatkoztak a négy Veszprém megyei választókerület összefogással induló jelöltjei. Scheiring Gábor, a Párbeszéd Magyarországért független országgyűlési képviselője Balatonfüreden indul, Gőgös Zoltán, az MSZP veszprémi elnöke, országgyűlési képviselője a pápai választókerületben méreti meg magát. Pál Béla volt turisztikai államtitkár, korábbi megyei pártelnök Veszprémben lesz jelölt, Horváth József ajkai alpolgármester pedig Ajkán indul a jövő évi országgyűlési választáson.

Kérdésekre válaszolva Mesterházy Attila megismételte a Reutersnek szerdán Bajnai Gordonnal közösen adott interjúban megfogalmazott tervet, hogy kormányra kerülésük esetén lépésenként, feltételekhez kötötten vezetnék ki a különadókat Magyarországon. A bankadót azonban nem kívánják megszüntetni, csupán fokozatosan és feltételekkel csökkentenék azt európai uniós átlagszintre, mert a különadókból ma befolyó 750 milliárd forintos éves bevételt nem lehet egyik pillanatról a másikra ellensúlyozni.

Az MSZP elnöke egy másik kérdés kapcsán elmondta: visszavonatta képviselőtársaival azt az indítványt, amely az E.ON gázüzletág eladásának vizsgálatát célozta a jobbikos képviselők támogatásával, mert az “el lett rontva”. Hozzátette, hogy saját nevén új indítványt tett, amellyel már kizárja, hogy jobbikosok csatlakozhassanak hozzá, de továbbra is céljuk, hogy kiderüljön, miért fizetett a magyar kormány “a normálisnál” csaknem kétszer nagyobb összeget az üzletágért.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.