Mától látogatható a World Press Photo kiállítás

Összesen 167 az elmúlt év eseményeiről szóló képet mutat be a World Press Photo (WPP) pályázat idei kiállítása, amely Budapesten péntektől látható a Néprajzi Múzeumban.

 

 

 

“Sokszor elhangzik a kérdés, hogy ha annyi szépség van az életben, miért nem azt állítjuk ki. A WPP egy 55 éves intézmény, amely egy évente meghirdetett fotópályázatra épül, és azt tükrözi, hogy a médiának és az olvasónak mik ma az igényei” – mondta el a csütörtöki megnyitó előtti sajtótájékoztatón a kiállítás magyarországi szervezője.

Révész Tamás hangsúlyozta: a világ talán legrangosabb sajtófotó pályázatára több mint 100 ezer fotó érkezik be évente, ezekből elismert szakemberekből összeállított, nemzetközi zsűri választja ki a legjobbakat.

Míg az életben vagy a híradókban gyorsan lepörög egy eseménysor vagy egy bejátszás, a WPP kiállításán van idő megállni és elgondolkodni a képeken. Jól nyomon követető például az utóbbi évek pályázatain keresztül, hogyan változik a média természete: a nyomtatott sajtó egyre inkább visszaszorul, a multimédiás tartalmak pedig egyre nagyobb teret nyernek – jegyezte meg.

Révész Tamás elmondása szerint a WPP “súlyos képanyaga után lelki felfrissülést nyújtó” kísérő kiállításról is gondoskodnak, amely ebben az évben Gavin Lyons Varázslatos tájak: fekete-fehér fotók Ausztria kanyonjairól és Írország tengerparti sziklacsodáiról című tárlata lesz.

Az ír fotográfus emlékeztetett arra, hogy Ausztria sokkal inkább ismert alpesi tájairól, mint 300 kanyonjáról, pedig szinte mindegyikben van valami olyan földrajzi titok vagy érdekesség, amely miatt érdemes fotózni.

Tessa Hetharia, a WPP projektmenedzsere elmondta, hogy a budapesti kiállítással egy időben éppen Kiotóban, Madridban és Prágában, a szezon során összesen 90-100 országban látható a WPP anyaga, amelyre tapasztalatai szerint mindenhol máshogyan reagál a közönség, minden helyszínen más-más történet, kép érinti meg jobban az embereket.

A World Press Photo a világ legnagyobb utazó kiállítása, amely több száz helyszínen sok millió nézőt vonz, az anyagba azonban óhatatlanul bekerülnek olyan képek, amelyek a világ egyes részein elfogadhatatlanok lehetnek – ismerte el Tessa Hetharia, hozzátéve: a WPP semmiféle cenzúrát nem fogad el és az anyagot csak együtt engedi bemutatni.

A szervezők a kiállításhoz idén ingyenesen letölthető, okostelefonos alkalmazást is készítettek, melynek segítségével részletes információk tudhatók meg a képekről.

A budapesti World Press Photo október 27-ig látogatható a Néprajzi Múzeumban, ahol szintén csütörtökön Fal és függöny mögött: Kína címmel nyílt kiállítás Szamódy Zsolt Olaf fotográfiáiból.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.