Birkózó-vb 2013 – Lőrincz Viktor és Kiss Balázs bronzérmesek

Lőrincz Viktor bronzérmet nyert a kötöttfogásúak 84 kilogrammos, Kiss Balázs pedig a kötöttfogásúak 96 kilogrammos kategóriájában a budapesti birkózó-világbajnokság szombati versenynapján.

 

 

 

A tavalyi Európa-bajnoki harmadik 23 éves Lőrincz a vesztes nyolcaddöntője után a vigaszágon két szép győzelmet aratva jutott a helyosztóig, melyben a meglepetésre elődöntőig jutott finn Rami Hietaniemi várt rá. Előzetesen Struhács György szakágvezető nem akart jóslásokba bocsátkozni, annyit jegyzett csak meg, hogy Lőrincz nem esélytelenként lép majd szőnyegre.

A találkozót mindkét birkózó nagy iramban kezdte, ám igazán megfogni sem tudták egymást az első percben. A mérkőzésvezető ekkor Lőrinczet ítélte meg aktívabbnak, így a finnt figyelmeztette, s neki kellett volna váltani, ám nem tudott, 2:20 percnél meg is kapta intését, mely után Lőrincz állásból akarta tovább folytatnia küzdelmet és fárasztani tovább ellenfelét. A fogáskeresés folytatódott, az eredmény pedig a szünetig nem változott.

Az első menetben vitt taktika a második elején gyorsan kifizetődött, a finn ugyanis nem változtatott harcmodorán, s gyorsan megkapta második intését is, ami már 1-0-ás magyar vezetést eredményezett. Külső szemlélő számára nem tűnt úgy, hogy változott volna a meccs képe a folytatásban, mégis, egy perccel a vége előtt a magyart intették. A finn térdelést kért, majd kisebb huzavona után összefogta Lőrinczet, ám sokáig meg sem tudta mozdítani, majd ugyan kiemelte, ám dobása közben a magyar lefordult a fogásról, s a finn mögé került, ami egy pontot ért. Fél perc volt már csak hátra, s érezni lehetett, hogy Hietaniemi már minden erejét elfogyasztotta. Lőrincz végül simán megőrizte előnyét, s pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratva, megszerezte a bronzérmet.

“Az azeri elleni vesztes meccs után nagyon csalódott voltam, de sikerült túltennem magam rajta, s az edzőimmel megbeszéltük, hogy mit kell tennem a folytatásban, ezután pedig minden ellenfelemre sikerült ráerőltetnem az akaratomat” – mondta a meccse után Lőrincz Viktor. “Nagyon boldog vagyok, köszönöm a biztatást. Ezért érdemes csinálni ezt a sportágat. Az ünnepléssel még várok, holnap megnézem a testvéremet, Tamást, aki szerintem végig veri a világot” – tette hozzá.

“Profi volt” – értékelte röviden Lőrincz Viktor teljesítményét Struhács György szövetségi kapitány.

A ceglédi sportoló pályafutása első világbajnoki érmét szerezte meg, egyben a magyar csapat ötödik dobogós helyét ezen a vb-n. Kedden Veréb István állhatott fel a dobogó legalsó fokára a szabadfogásúak 84 kilogrammos kategóriájában, míg csütörtökön Sastin Marianna (59 kg) világbajnoki címet szerzett, Barka Emese (55 kg) pedig harmadik lett. Pénteken aztán a kötöttfogású Módos Péter lett bronzérmes az 55 kilogrammosok között.

A szombati éremcsatározások során Kiss Balázs is a harmadik helyért lép szőnyegre a 96 kilogrammos súlycsoportban.

 

 

 

Kiss Balázs is bronzérmes

Kiss Balázs bronzérmet nyert a kötöttfogásúak 96 kilogrammos kategóriájában a budapesti birkózó-világbajnokság szombati versenynapján.

A 2009-es vb-győztes magyar versenyző délután kiváló birkózással jutott el az elődöntőig, ott azonban az örmény Artur Alekszanjan ellen nem volt esélye.

A BVSC versenyzője veresége után nem volt szomorú, s ígérte, a helyosztóra felszívja magát.

Kiss – a nála közel egy fejjel magasabb – iráni Mahdi Alijarifejizabadi elleni meccse kis kakaskodással kezdődött, majd parázs állóharccal folytatódott. Az iráni fejelt, ütött, mindent bevetett a magyar ellen, a mérkőzésvezető pedig őt figyelmeztette egy perc után. Tíz másodperccel később aztán Kiss került előnybe egy kitolás után (1-0). A folytatásban is iszonyatos küzdelmet láthatott a Papp László Sportaréna, az eredmény viszont a szünetig nem változott.

A pihenő nem hozott változást, a felek ugyanúgy hajtották egymást a folytatásban mint korábban. A birkózás nem volt szép, különösen az iráni használta sokat a fejét, ütött, nyakra fogott, de csak az ötödik perc elejéig tudta feltartóztatni Kiss Balázst, aki ekkor gyönyörűen fogta össze ellenfele derekát és kidobta a szőnyegről. A három pont járt, ráadásul a rossz – kissé érthetetlen – iráni óvás miatt még egy, így az előny 5 pontosra nőtt. Kiss fejét az akció után be kellett kötni, de a géz sem zavarta meg, a hajrában is kiválóan birkózott, riválisának nem adott esélyt, s 5-0-ra megnyerte az éremcsatát, mely után percekig ünnepelt a szőnyegen, a több ezres publikum pedig óriási hangerővel éltette.

“Nagyon örülök ennek az éremnek, s azt hiszem, megérdemeltem. Az örmény ugyan ma jobb volt nálam, de azt hiszem, helyem van a dobogón” – nyilatkozta a találkozó után Kiss Balázs, akinek a nap végére a fejét, a nyakát is nagy sebek borították. “Vadállatias meccs volt ez tény, de nekem éppen az ilyen birkózás az erősségem. Az egyik barátom mondja mindig találóan, hogy én gyötröm az ellenfeleimet, s ez ma is így volt. Köszönöm a közönségnek, boldog vagyok, hogy ilyen sokan kijöttek erre a vb-re” – tette hozzá.

“Azt hiszem két nap után három érem, az nem semmi, ráadásul holnap sem leszünk esélytelenek” – mondta Struhács György szövetségi kapitány. Ma nagyon jó napot zártunk, mindenkit megvertünk, akit meg lehetett” – mondta.

A BVSC birkózója a magyar csapat hatodik dobogós helyét szerezte meg ezen a vb-n. Kedden Veréb István állhatott fel a dobogó legalsó fokára a szabadfogásúak 84 kilogrammos kategóriájában, míg csütörtökön Sastin Marianna (59 kg) világbajnoki címet szerzett, Barka Emese (55 kg) pedig harmadik lett. Pénteken aztán a kötöttfogású Módos Péter lett bronzérmes az 55 kilogrammosok között, Lőrincz Viktor (84 kg) pedig alig egy órával Kiss előtt nyert szintén bronzot.

 

 

 

Eredmények

 

kötöttfogás, 60 kg, világbajnok:
——————————–
Ivo Angelov (Bulgária)
2. Ivan Kujlakov (Oroszország)
3. Szeung Je Vu (Koreai Köztársaság) és
Elmurat Tasmuradov (Üzbegisztán)

a döntőben:
Angelov-Kujlakov 3-2
kötöttfogás, 84 kg, világbajnok:
——————————–
Taleb Nematpour (Irán)
2. Saman Tahmasebi (Azerbajdzsán)
3. LŐRINCZ VIKTOR és
Javid Hamzatau (Fehéroroszország)

a döntőben:
Nematpur-Tahmasebi 5-3
kötöttfogás, 96 kg, világbajnok:
——————————–
Nyikita Melnyikov (Oroszország)
2. Artur Alekszanjan (Örményország)
3. KISS BALÁZS és
Salva Gabadadze (Azerbajdzsán)

a döntőben:
Melnyikov-Alekszanjan 2-2 – győzelem kevesebb intéssel

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.