Mesterházy: az új baloldali kormány az egész nemzetet akarja majd képviselni

A jövőre fölálló új baloldali kormány az egész nemzetet akarja majd képviselni, minden magyar embert, nem csak a kiváltságos keveseket – jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke csütörtökön Baján.

 

 

 

Az új baloldali kormány a párbeszéd és az együttműködés kormánya lesz – mondta a szocialista politikus a Bács-Kiskun megyei város 3-as önkormányzati választókörzetében vasárnap tartandó időközi képviselő-választás előtt szervezett fórumon.

“Olyan politikát akarunk, amelynek alapvetően mindenki nyertese” – fogalmazott pártelnök mintegy százfős hallgatósága előtt. Hozzáfűzte: azok a társadalmi csoportok – a gyermekek, a nők, a munkavállalók, a kis- és középvállalkozók, valamint a nyugdíjasok -, amelyek “a hátukon viszik az országot”, egyértelműen nyertesei lesznek az új baloldali politikának.

Mesterházy Attila kifejtette, a bajai időközi választáson – amelyen az MSZP, az Együtt-PM és a DK közös jelöltje Teket Melinda újságíró – a tét az, hogy be tud-e kerülni a város képviselő-testületébe “egy hang”, amely jelzi az ott élő embereknek, a változás elkezdődött.

A pártelnök a rezsicsökkentés kapcsán kifejtette, a szocialisták olyan javaslatot terjesztenek az Országgyűlés elé, amely a közüzemi díjak mérséklésével kapcsolatban fogyasztási és jövedelmi küszöböt vezetne be. A politikus úgy fogalmazott, annak nincs szüksége rezsicsökkentésre, aki havonta több tízezer forintból az otthoni medencéjét fűti.

Mesterházy Attila az MSZP gazdasági programjáról elmondta, a szocialisták emelnék a gazdagok, a magas keresetűek adóját, azért, hogy a kisebb keresetűek kevesebb adót fizessenek. Hangsúlyozta, egy baloldali pártnak ez a politikája: a gazdagoktól több felelősségvállalást kérnek, a kisebb keresetűeknek és a szegényeknek pedig több segítséget, lehetőséget adnak.

A fórumnak helyet adó presszó előtt Mesterházy Attilát mintegy két tucat ellentüntető várta, kezükben a többi között Zuschlag Jánost, Mesterházy Attilát és Gyurcsány Ferencet ábrázoló fotómontázst és “Zuschlag János főnöke voltál” feliratú transzparenseket tartottak.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.