PDSZ: aki nem ért egyet átsorolásával, ne írja alá a dokumentumot!

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke (PDSZ) azt javasolja, hogy az a pedagógus, aki nem ért egyet az őt érintő átsorolással, ne írja alá az erről szóló dokumentumot, csak a lap alján azzal a megjegyzéssel, hogy azt átvette, de nem ért egyet a tartalmával.

 

 

Mendrey László csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten azt mondta: számtalan jelzés érkezik a PDSZ-hez az átsorolásokkal kapcsolatos problémákról.

Hozzátette: akik megkapták, azok közül többen arról számoltak be, hogy a dokumentumból nem derül ki, mennyivel emelkedik a bérük. Pedagógusok jelezték azt is, végzettségtől, szakvizsgáktól, továbbképzésektől, diplomáik számától függetlenül mindenki ugyanabba a kategóriába, a “pedagógus 1-be” kerül.

Mendrey László a kormányzati oktatáspolitikát bírálva azt rosszízű nosztalgiázásnak nevezte, és úgy vélte, már régen túlhaladta az idő.

Közölte azt is, pénteken a PDSZ országos választmányának azt fogja javasolni, kezdjék el egy sztrájk szervezését.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.