Balesetet szenvedett a honvédelmi minisztert szállító autó, öten megsérültek

Öten sérültek meg abban a balesetben, amelynek a Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító autó is részese volt csütörtök délután Nógrád megyében – közölte honlapján a rendőrség.

 

 

 

Az eddigi információk szerint a két személyautó a Szécsény és Hollókő közötti 2122-es úton ütközött össze délután 5 óra körül, a balesetet az első információk szerint nem a minisztert szállító autó okozta.

Az MTI biztos forrásból úgy tudja, hogy a karambol a Nagylóc és Zsunypuszta közötti szerpentines szakaszon történt, amelyet egy szécsényi raliversenyző-páros engedély nélkül le akart zárni. Szemtanúk beszámolója szerint a honvédségi autó megkülönböztető jelzést használva kerülte ki az illegális lezárást jelző embert, majd nem sokkal később karambolozott a ralisokkal.     

Ugyancsak szemtanúk beszámolójából úgy tudni, hogy a miniszter a saját lábán szállt ki a sérült autóból.

Az M1 Híradója úgy tudja, hogy a balesetben hárman súlyosan, ketten könnyebben sérültek meg. A raliversenyzőt a Híradó szerint eddig több mint húszszor büntették meg gyorshajtásért, a budapesti Honvédkórházba őt és a honvédelmi minisztert szállították.

 
HM: a honvédelmi minisztert és egy másik sérültet vitt helikopter kórházba

Hende Csaba honvédelmi minisztert és a másik autóból egy sérültet vitt a budapesti Honvédkórházba két mentőhelikopter a Nógrád megyei baleset helyszínéről – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóosztálya az MTI-vel.

A Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító autó a Szécsény és Hollókő közötti 2122-es úton ütközött össze délután 5 óra körül egy másik kocsival, a balesetet az első információk szerint nem a minisztert szállító autó okozta. A balesetben öten megsérültek – közölte a rendőrség.

Nagy Zsófia, az Országos Mentőszolgálat ügyeletese az MTI-nek azt mondta, hogy három embert vittek kórházba a baleset helyszínéről.

A HM közölte, hogy az első helikopter a minisztert szállító autóval karambolozó járműben utazó embert vitte a Honvédkórházba súlyos hasi sérülésekkel. A második helikopteren volt a honvédelmi miniszter, akit jelenleg is vizsgálnak.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata korábban azt közölte, hogy a két személyautó Szécsény és Hollókő között ütközött össze délután 5 óra körül, a balesetet az első információk szerint nem a minisztert szállító autó okozta.

Programja szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter fideszes képviselőtársával Balla Mihállyal tartott volna közös sajtótájékoztatót a rezsicsökkentésről fél 6-tól Szécsényben.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.