Varga Mihály: 3 százalék alatti hiány idén és jövőre is

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt lesz az államháztartás hiánya az idén és jövőre is.

 

 

 

A jövő évi büdzsé tervezésekor 2,8 százalékos inflációval és 2 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak a nemzetgazdasági tárcánál, és 3 százalék alatt lesz az államháztartási hiány – közölte a miniszter hétfő este az InfoRádió Aréna című műsorában. Hangsúlyozta: alapvető, nagy változás nem lesz az adórendszerben a jövő évben sem.

Az ez évi folyamatokról Varga Mihály azt mondta: három százalék alatt lesz az államháztartási hiány az idén annak ellenére, hogy például a tervezetthez képest alacsonyabb lesz az infláció az év egészében, ami hat a büdzsé bevételeire is.

Mint mondta, az év közepén elfogadott módosító, egyenlegjavító intézkedéssorozattal mindenképpen biztosítható az, hogy az év egészére az államháztartás hiánya három százalék alatt maradjon.

“Amiben kockázatot látunk, azok elsősorban olyan tételek, amelyek elszámolási vitához kötődnek” – emelte ki.

Megemlítette, hogy az európai uniós támogatásokkal kapcsolatban elszámolási vitánk van az Európai Unióval, az EU azt jelezte, hogy 70 milliárd forint nagyságrendű támogatásról kell lemondanunk, a kérdés az, hogy erre az évre, vagy a programok lefutásának megfelelőn, időben “szétterítve” kell elszámolnunk az összeget. Másrészt vita van a MVM tőkeemelésének ügyében, ebben egyeztetünk az Eurostattal, az unió statisztikai hivatalával, itt is a tőkeemelés jellegétől függ majd az elszámolás – mondta.

A költségvetés bevételi oldalán pedig a kisebb infláció miatt az adóbevételekben van elmaradás – jelezte Varga Mihály. Az infláció tartósan 2 százalék alá került, április óta 2 százalék alatt volt folyamatosan, ezzel elsősorban az áfa és jövedéki adóbevételek lettek kisebbek – mondta.

A jövő évi büdzséről kifejtette: az idei évhez hasonlóan 2014-ben a legfontosabb gazdasági irányok nem változnak.

A kormány arra készül, hogy a 2013-as növekedési fordulat folytatódni fog 2014-ben is, ezt mondják már a londoni elemzők is, nevezetesen azt, hogy 2014-ben nem 1,4 százalék, hanem magasabb növekedéssel lehet tervezni a magyar gazdaságban – mondta.

A parlamentnek emiatt javasolja a kormány, hogy kétszázalékos növekedési prognózisra állítsa be a jövő évi költségvetést – jelezte Varga Mihály, hozzátéve: egy szerény, 2,8 százalékos inflációs mértéket tervez a kabinet. A külkereskedelmi folyamatok továbbra is tartósan kedvezőek maradnak, a folyó fizetési mérleg az idén is végig pozitív volt, a külkereskedelmi mérleg is kedvező volt 2013-ban, jövőre 5,4 százalékkal tud nőni az export, és 5,3 százalékos importbővülés várható – mondta Varga Mihály, hozzátéve: 295,1 forintos euróárfolyammal számoltak a jövő évi büdzsé tervezésekor.

Elmondta: a nemzetgazdasági tárcánál háttérszámításokat végeznek majd, milyen hatása lenne a hústermékek esetében az áfa-csökkentésnek. A cél az, hogy a családokat is segítsék, de a feketegazdaság visszaszorítására is ügyeljenek – mondta Varga Mihály.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.