Pedro Almodóvar életműdíjat kap

Az európai film hírnevét a világ filmművészetében öregbítő munkásságáért életműdíjjal ismeri el Pedro Almodóvart az Európai Filmakadémia, amely december 7-én Berlinben tartja éves díjátadó gáláját.

 

 

Az akadémia hétfőn jelentette be erről szóló döntését.

“Nagyon örülök a kitüntetésnek. Alapítása óta a szervezet rendkívül nagylelkű volt velem” – idézte a spanyol rendezőt az Európai Filmakadémia közleménye.

Az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című filmjéért Pedro Almodóvar 1989-ben megkapta a legjobb fiatal rendezőnek járó díjat, legutóbb pedig a Volver című alkotásáért ismerték el 2006-ban, amikor is öt Európai Filmdíjjal gazdagodott.

Az életműdíj egyben azt jelenti, hogy a spanyol rendező lesz a berlini gála díszvendége.

Az Európai Filmakadémiát 1988-ban Wim Wenders és Ingmar Bergman hívta életre további negyven európai filmművésszel. A szervezet díjait idén 26. alkalommal osztják ki, a jelölteket november elején ismertetik Sevillában.

Tavaly Helen Mirren brit, előtte Mads Mikkelsen dán színész vehette át a hivatalos nevén European Achievement in World Cinema elnevezésű életműdíjat. A korábbi díjazottak között van Isabelle Huppert és Liv Ullmann is.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.