Tőkés miatt összehívták a Románia Csillaga érdemrend közgyűlését

Összehívták a Románia Csillaga érdemrend közgyűlését, miután a rend hét tagja azt kérte, hogy vonják vissza a kitüntetést Tőkés László európai parlamenti képviselőtől – jelentette be kedden Traian Basescu államfő.

 

 

A közgyűlést a rend titkársága hívta össze szeptember 19-re, hogy a legmagasabb román állami kitüntetés több mint 1300 birtokosa megválassza a rend héttagú becsületbíróságát.

Basescu rámutatott: csak az érdemrend becsületbírósága dönthet úgy, hogy a rend valamelyik lovagja esetleg méltatlanná vált a kitüntetésre, és ennek alapján lehet kibocsátani az érdemrend visszavonásáról szóló elnöki rendeletet.

Tőkés Lászlót azzal vádolják, hogy megkérdőjelezte Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét, amikor azt javasolta: Magyarország vállaljon “védhatalmi” szerepet  Erdély érdekében úgy, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

Augusztus 23-án Victor Ponta miniszterelnök hivatalos átiratban kérte Basescutól az EP-képviselő kitüntetésének visszavonását, amit az elnöki hivatal az érdemrend belső szabályzatára hivatkozva hárított el. Az államfő szóvivője rámutatott: az érdemrend visszavonását csak olyanok kezdeményezhetik, akik maguk is az illető magas állami kitüntetés birtokosai, kérésüket pedig a rend becsületbírósága hivatott elbírálni.

A román érdemrendek öt éves mandátummal választott héttagú becsületbíróságai azok felett “ítélkeznek”, akik méltatlan cselekedeteikkel erkölcsi kárt okoznak a rend birtoklóinak. A testület azok esetében illetékes, akiket nem ítélt el jogerősen valamilyen büntetőbíróság, ez utóbbi esetben ugyanis az államfő maga dönthet a kitüntetés visszavonásáról.

Victor Ponta kormányfő pénteken közölte: teljesültek a jogi feltételek az érdemrend visszavonására, ugyanis az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD), valamint a vele szorosan együttműködő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) több vezető politikusa – akik birtokosai ugyanennek az állami kitüntetésnek – az elismerés visszavonását kérte az elnöki hivataltól.

Tőkés László 2009-ben, a temesvári népfelkelés kitörésének huszadik évfordulóján kapta meg a Románia Csillaga érdemrend Lovagi Fokozatát a romániai rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.