Nem tesz jót bekapcsolt tévé előtt aludni

Nem egészséges bekapcsolt tévé fényében aludni, mert búskomorrá tehet – állítja egy brit alváskutató a The Daily Mail című brit lap közlése szerint.

 

 

“Szervezetünket úgy tervezték, hogy sötétben aludjunk. Amikor megvirrad, szemünk retinájának fényreceptorai a szemhéj takarása ellenére is közlik szervezetünkkel, hogy ideje felkelni: megakadályozzák az álmosságot okozó hormon, a melatonin további termelődését. A tévé derengő fénye elég ahhoz, hogy megzavarja ezt a ritmust, a nem elegendő kellően mély alvás pedig károsan hat hangulatunkra” – mondta Guy Meadows, a londoni The Sleep School alvásklinika igazgatója.

“A kialvatlanság miatti fáradtság rontja az agyban a racionális gondolkodásért felelős terület működésének hatékonyságát, ami arra készteti az embert, hogy jobban aktiválja agyának azt a részét, amelynek az érzelmek a tiszte. Ez a legprimitívebb érzelmi szabályozója az agynak, felerősíti az érzelmeket, és arra hajlamosít, hogy dühösebbek, erőszakosabbak, levertebbek legyünk” – mondta a szakértő.

A Daily Mail megjegyzi, hogy Ohio államban amerikai kutatók hörcsögökön tanulmányozták a jelenséget: a tévék fényéhez hasonló erejű derengésben éjszakáztatták az állatokat, amelyek idővel depresszió jeleit mutatták.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.