A levéltár nem engedélyezte a Hajdú-Bét iratainak leselejtezését

A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára nem engedélyezte a Hajdú-Bét felszámolójának, hogy leselejtezze a cég iratait, és szükségesnek tartja a dokumentumok helyszíni ellenőrzését is – tudatta közleményében Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója kedden az MTI-vel. A főigazgató tudomása szerint eddig nem selejtezték le az okmányokat.

 

 

 

Budai Gyula, Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára múlt héten levélben kérte a levéltár főigazgatóját, hogy halasszák el a Hajdú-Bét károsultak iratainak megsemmisítését mindaddig, amíg az érintettek ügye nem tekinthető megoldottnak.

A főigazgató közleményében leszögezte, hogy mindenben a jogszabályoknak megfelelően jártak el, ám hangsúlyozta: a törvények szerint az iratok leselejtezése nem a levéltár, hanem a felszámoló feladata.

A közlemény emlékeztet rá, hogy felhívták a felszámoló Hunyadi Zrt. képviselőjének figyelmét arra, hogy a jogszabályok és az iratkezelési szabályzat alapján selejtezhető iratanyagnak a károsultak szempontjából jogbiztosító szerepe lehet.

A főigazgató közlése szerint a Hajdú-Bét ügyviteli értékű dokumentumait jelenleg is Biharkeresztesen őrzik, ahol a feltételek nem felelnek meg a törvényi előírásoknak.

Mikó Zsuzsanna közleményében ismételten törvénymódosítást sürgetett annak érdekében, hogy az illetékes levéltár értesüljön az iratok felszámolóhoz történő elszállításáról és lehetősége legyen az iratőrzési feladatok folyamatos ellenőrzésére. A levéltár főigazgatója azt is kezdeményezi, hogy a cégek törlésének törvényi feltétele legyen a maradandó értékű iratok levéltárba adása – zárul a közlemény.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.