Távozó szentszéki államtitkár: kémek és viperák között dolgoztam

Mérleget vont a Vatikánban végzett munkájáról Tarcisio Bertone bíboros, távozó szentszéki államtitkár. Távozása bejelentésének másnapján, vasárnap úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy “kémek és viperák között” végezte munkáját.

 

 

 

Pozitívnak nevezte a szentszéki államtitkárság élén eltöltött hét év mérlegét Bertone. A bíboros vasárnap a szicíliai Siracusában tartott vallási ünnepen beszélt az olasz újságírókkal, alig huszonnégy órával azután, hogy a Vatikán bejelentette: október közepétől Pietro Parolin eddigi venezuelai nuncius veszi át a szentszéki államtitkárság vezetését.

Bertone azt mondta, 2006-os szentszéki államtitkári kinevezése óta “természetesen számos probléma akadt, főleg az utóbbi két évben, amikor támadások áradatába kerültem, kémek és viperák hálójába, de ennek sem szabadna elhomályosítani munkám pozitív mérlegét”. A távozó államtitkár hozzátette, sok mindent másképpen csinálna, de mindig az egyházat igyekezett szolgálni.

Az olasz hírügynökségek az új államtitkárt, Parolint is idézték, aki az Ultima Noticias venezuelai újságnak nyilatkozott. Hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa megválasztásával “azonnali hangulatváltás” volt érezhető az egyházban. “Korábban pesszimizmus uralkodott, jogtalanul, mivel XVI. Benedek pápa is mindent megtett az egyház megreformálása érdekében” – fogalmazott Parolin.

XVI. Benedek nyugalmazott pápa február 28-ai lemondása óta vasárnap először mutatott be nyilvános szentmisét. A vatikáni kormányzóság kápolnájában tartott szertartáson a minden nyár végén Rómába érkező tanítványai vettek részt. A Vatikáni Rádió jelentése szerint a volt egyházfő homíliájában kijelentette: “a nagyon szépnek tűnő hely is nagyon csúnyának bizonyulhat”.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.