Szeptember végéig lehet pályázni a kerékpárosbarát címekre

Szeptember végén jár le a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által hetedszerre meghirdetett Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatok beküldési határideje – hívta fel a figyelmet közleményében az NFM.

 

 

 

A közlekedésért felelős tárca a munkáltatók, önkormányzatok példamutató intézkedéseit és kezdeményezéseit ismeri el a kitüntető címekkel. A nyertesek egy évig használhatják majd a “Kerékpárosbarát Munkahely 2013” vagy “Kerékpárosbarát Település 2013” elnevezést és emblémát.

Közölték, hogy a felmérések szerint Magyarországon évről-évre gyarapodik a rendszeresen kerékpározók tábora, és a kormányzat bátorítja a kerékpárral közlekedő munkavállalók, ügyfelek kiszolgálására alkalmas munkahelyek, intézmények kialakítását.

A munkáltatók és önkormányzatok számára idén az eddiginél kevesebb feladatot jelent a pályázati részvétel, az eljárás egyszerűsítésének köszönhetően az adatlapot internetes felületen is ki lehet tölteni. A korábbi években indulóknak a már megküldött dokumentumokat nem kell ismételten beadniuk, a regisztrációnál kapott kóddal az előzőleg közölt adatok könnyen csatolhatók az új jelentkezésekhez.

A kerékpárosbarát pályázatok eredményhirdetése az év végén várható a négy vállalati és három települési kategóriában – közölte az NFM.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.