Kajak-kenu vb 2013 – Újabb hét magyar hajó a döntőben, a további program

Jól szerepeltek a csütörtök délutáni középfutamokban a magyarok a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon: mind a hét érdekelt egység továbbjutott a döntőbe.    

 

 

 

Kozák Danuta tavaly megszerzett olimpiai bajnoki címe után pályafutása első vb-aranyára hajt K-1 500 méteren, s a délelőtti második helye után ezúttal esélyeshez méltóan mindenkit maga mögé utasítva lépett tovább a legjobb kilenc közé.

“Furcsa volt, hogy a középfutamból most csak az első kettő jutott tovább biztosan, ez nagyobb terhet rak az emberre. De megoldottam a feladatot” – nyilatkozott Kozák.

Dinamikus evezés után ugyancsak első lett a kenu egyesek 1000 méteres versenyében címvédőként induló Vajda Attila, valamint ugyanezen a távon a friss Eb-bronzérmes kajakos Medveczky Erika, míg a szintén kajakos Dombvári Bence másodikként ért célba középfutamában.

A párosoknál a londoni ötkarikás bajnok Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakos duó a délelőtti futamgyőzelem után ezúttal – a végén kiengedve – harmadik lett a németek és a szlovákok mögött 1000 méteren, míg fél kilométeren a kétszeres olimpiai bajnok Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa kajakpáros hét századmásodperccel kikapott ugyan a lengyelektől, de másodikként is magabiztosan lépett tovább a döntőbe.  

Zárásként az 1000 méteres kenunégyes – Korisánszky Dávid, Korisánszky Péter, Vass András, Varga Dávid összeállításban – szállt vízre magyar részről, s az előfutamban elért negyedik helyet követően ezúttal megnyerte versenyét, ez pedig számára is finálés folytatást eredményezett.  

A Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus, valamint a Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina kajakos duó 1000 méteren már a délelőtti előfutamból biztosította a helyét a döntőben.

A csütörtöki számok éremcsatáit szombaton rendezik a vb-n.

 

A további program:

péntek:
500 és 1000 m-es előfutamok 8.00
500 és 1000 m-es középfutamok 14.15
200 m-es előfutamok 16.30  

szombat:
200 m-es középfutamok 10.00 és 13.00
500 és 1000 m-es döntők 15.25

vasárnap:
5000 m-es döntők 9.00
200 m-es döntők 11.00
500 és 1000 m-es döntők 14.30
váltó döntők 17.00

 

 

 

Újabb óvás után Benedek Dalma lekerült a rajtlistáról

Újabb fordulat történt Benedek Dalma ügyében a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon: a legfrissebb fejlemény az, hogy az immár szerb színekben versenyző kajakos mégsem folytathatja szereplését K-1 500 méteren.

A sportoló neve lekerült a szám első középfutamának rajtlistájáról, ezzel kapcsolatban Vaskuti István, a nemzetközi szövetség magyar alelnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a brazil szövetség óvást nyújtott be, mivel Benedek nem teljesítette az előfutamot, a versenybíróság felett álló zsűri pedig – amelynek maga Vaskuti az elnöke – helyt adott a dél-amerikaiak tiltakozásának. A sportdiplomata elárulta: jelezte három döntéshozó kollégájának, hogy mivel az érintett sportoló korábban Magyarországot képviselte, ő nem szeretne állást foglalni, viszont elfogadja és jóváhagyja a többiek határozatát. A mostani döntés ellen már nem lehet fellebbezni.

A hétszeres világbajnok és kilencszeres Eb-győztes, 31 éves Benedek – aki a férje jogán tavaly ősztől már Szerbiát képviseli, s a júniusi, portugáliai kontinensviadalon egyesben 500 és 1000 méteren is első lett – lekéste délelőtti előfutamát, elmondása szerint azért, mert késett az órája. Később a szerbek óvtak, ezt a versenybíróság szintén elfogadta, mert visszanézve a televíziós felvételeket kiderült, hogy az indítóbíró hibázott: két perccel a kiírtnál korábban rajtoltatta el az ominózus futamot.

Benedek számára így véget ért a világbajnokság, mivel ebben az egy számban nevezték.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.