Digitális átállás – Még két napig igényelhető támogatás az ország középső részén

Augusztus 31-ig jelezhetik támogatási igényüket a digitális átállás első ütemében érintettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál (NMHH) – közölte a hatóság kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-vel.

 

 

 

Zsuppán Attila elmondta: a rászorulók a digitális vételi eszközök ingyenes beszerelését kérhetik, valamint támogatást a televíziós előfizetéshez.

Emlékeztetett arra: június 31-én az ország középső tizennégy megyéjében kapcsolták le az analóg földfelszíni televíziós sugárzást, ezt megelőzően azonban felmérték azok körét, akik jogosultak támogatásra.

A lekapcsolásig az érintett 220 ezer emberből mindössze 55 ezren fordultak a hatósághoz, őket az NMHH el is látta a digitális vételt biztosító úgynevezett set-top-boxokkal vagy támogatást nyújtott számukra – fűzte hozzá.

Június 31-e óta további tízezer kérelmet bírált el a hatóság, és folyamatosan szereli be a készülékeket – mondta Zsuppán Attila.

A lekapcsolás második szakaszában érintett területeken augusztus végéig mérik fel a támogatási igényeket. Ezeken a területeken eddig az NMHH felmérői 260 ezer rászoruló háztartást kerestek fel személyesen, azok közül 70 ezren igényelték az állami támogatást. A hatóság szerelői 22 ezer háztartásban már sikeresen beszerelték a digitális vételi eszközöket.

Zsuppán Attila hangsúlyozta: az átálláshoz nem szükséges új készüléket vásárolni, a hagyományos, régebbi típusú tévékészülékek is átállíthatók a digitális adások vételére. Ehhez a set-top-box mellett egy szoba- vagy tetőantenna szükséges, amelyet a televízióhoz kell csatlakoztatni. Az átállás után hét csatorna fogható ingyenesen.

A digitális földi adások már ma is elérhetőek az ország csaknem egész területén, tehát az átállás bármikor megoldható – mutatott rá a kommunikációs igazgató, aki szerint az átállást nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni, mivel a második ütem végső határidejéhez közeledve egyre nagyobb kereslet várható a set-top-box-ok és az antennák iránt, és a beszereléseket végző szakemberek is egyre leterheltebbek lesznek.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.