Budaörs plébánosa a hitoktatásról (videóval)

 

(Budaörs – 2013. augusztus 29., Budaörsi Infó) „Találkozás a plébánossal” címmel sorozatot indít a Budaörsi Infó, amelyben Varga János, Budaörs plébánosa osztja meg velünk építő gondolatait. Az első részben az iskolakezdésről beszél és arról, hogy a milyen lehetőségeik vannak ebben az iskolaévben a szülőknek.  

 

 

 

A videóriportot megtekinthetik itt:


Varga János, Budaörs plébánosának gondolatai iskolakezdésre:

„Az iskolaév, nem csak az elsősöknek, de minden iskolába induló gyereknek sajátosan meghatározó eseménye. Az iskolaév elején a hitoktatással kapcsolatban is újabb és újabb metódusok kerültek előtérbe.

Nagyon örülök annak, hogy a mostani kormányzat minden általános iskolába, elsőbe, illetve az ötödik osztályba a hitoktatást, és a hit és erkölcstant, mint kötelező tárgyat írta elő.

Tehát egy új sajátos karakterű színfolt kerül be az oktatás rendjébe, órarendjébe. Emellett természetesen már a hosszú évtizedek óta kialakult gyakorlat, hogy fakultatív módon lehetséges a hitoktatás az iskolákban, az természetesen megmarad.

Nos én ezeket a szempontokat szeretném kicsit kötetlenebb formában, de aránylag rögzíthető, vagy megjegyezhető formában  közvetíteni, és kérni a kedves szülőket arra, hogy ezekre próbáljanak odafigyelni.

Biztosra veszem, hogy a mostani kormányzat is sajátosan érzékelte azt, hogy erkölcsileg és ennek kapcsán sok emberi szempontból rettenetesen lent vagyunk, ahogy szoktam én fogalmazni: erkölcsileg a béka feneke alatt van az ország. Kell, hogy valahogy segítsünk azon, amennyiben tehetjük. Ebből a megfontolásból született a gondolat, hogy a hitoktatást az első és ötödik osztályban kötelező tantárggyá tegye, ha nem a hittant, akkor a morálist a polgári szintű megközelítésben.

Szeretném a szülők felé ezt tudatosan hangsúlyozni, hogy figyeljenek erre a lehetőségre oda, és ha én azt mondom, hogy a hitoktatás mellett teszem le a voksomat az egyértelmű és érthető. A szülők is érezhetik tán évközben ha találkoznak ezekkel a témákkal, gondokkal, hogy év közben is van rá módjuk és lehetőségük, a rendelkezések engedélyezik, hogy évközben is be lehessen kapcsolódni akár a hitoktatásba, akár a polgári szintű morális erkölcstannak az oktatásba. Illetve kérni, hogy oda vigyék be az ő gyereküket. Ez a mostani kezdeményezés ez nem zárja ki azt az elmúlt évtized gyakorlatát, hogy fakultatív hitoktatás is van és lehetséges az iskolába.

Én az iskolaév elején szeretném azt mondani a kedves szülőknek,  katolikus módra mondom, de tudom azt hogy más testvér egyházaknak is vannak lehetőségeik hasonló képen arra, hogy a hitoktatást iskolai szinten  is, jól lehet nem az órarendbe beépített módon, de az órarenden kívül is megtalálják a módját hogy a gyerekeik oktatásban részesüljenek.

Kedves szülők, ha lelkileg is próbálunk tudatosabban odafigyelni a gyerekeink nevelésére, én nem vonom kétségbe, hogy a többi tárgyakkal kapcsolatban nem lehet. A hit és az erkölcstan területén, a hitoktatásnak sajátos szempontjaival, mondanivalójával, keresztény meggyőződésünkkel, világnézetünkkel evangéliumra, istenre épülő magatartásunkkal segítsük a magyar fiatalságot, a magyar ifjúságot. Ha veszik a lapot, akkor, megtalálják a módját, hogy ebben a kérdésben segítséget kaphassanak. “

 

(Budaörsi Infó, MSE)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.