Új kulturális helyszín nyílt a Nemzeti Múzeum oldalában

Kulturális, szórakoztató és családi programokkal várja a közönséget Budapest legújabb kulturális helyszíne; a Múzeumkert Garden and Lounge péntek este nyílt meg a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) oldalában.

 

 

 

A kert mindig együtt lélegzett a múzeummal, és mindig a legmodernebb dolgoknak adott otthont – idézte fel köszöntőjében az MNM főigazgatója.

Csorba László hangsúlyozta: az utóbbi években drámai módon megváltozott a múzeumi világ, és a kertben zajló fesztiválok is mutatták, hogy igény van az új kezdeményezésekre; ez adta az egész szezont átívelő kulturális helyszín létrehozásának ötletét.

“Történelmi hangulatú kertben egy fiatal, dinamikus kezdeményezés” – szólt az általa megnyitott Múzeumkertről a kultúráért felelős államtitkár.

Halász János emlékeztetett, államtitkársága egész múzeumi hálózatot tart fenn évi több mint 10 milliárd forintos támogatással, és a szakmai, gyűjteményi, tudományos munka mellett kiemelt célként határozzák meg, hogy a közönségnek szóljon egy-egy intézmény programja.

“Itt eddig parkoló volt, most a közönségnek szóló hely nyílt” – hangsúlyozta Halász János, akinek beszéde után röviddel Kerényi Miklós Máté és a Budapest Folk Jazz Band adott nyitókoncertet.

Bartók Marcell, a Múzeumkert főszervezője az MTI-nek elmondta: a szabadtéri kulturális helyszín a nyári szezon végéig tart nyitva, de téli programokat, többek között karácsonyi vásárt és korcsolyapályát is terveznek, majd 2014 tavaszán újra nyit a Múzeumkert.

Az MNM kertjében igényes szórakoztató és kulturális programok várják napközben a családokat, esténként pedig a dzsessz, a szving és a magyar könnyűzenei élet meghatározó szereplői lépnek fel. A zenei programok mellett különböző témák köré szerveződő fesztiválok, felolvasóestek, szabadtéri kiállítások, kertmozi is helyet kapnak majd.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.