Hőség – Visszavonták a hétfőre kiadott figyelmeztetéseket

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő hajnalban visszavonta a korábban hét megyére és a fővárosra a hőség miatt kiadott elsőfokú figyelmeztetését. Keddre egyelőre elsőfokú figyelmeztetéseket jeleznek előre a várható heves zivatarok és felhőszakadás miatt.

 

A meteorológiai szolgálat hétfő hajnalban az MTI-hez eljuttatott figyelmeztetésében azt írta: a napi középhőmérséklet a hűvösebb hajnali, reggeli óráknak köszönhetően az ország nagyobb részén nem éri el a 25 Celsius-fokot. A helyi adottságoktól függően főként a délebbi tájakon és városi környezetben azonban helyenként e küszöbérték körül alakul a középhőmérséklet.
Az előrejelzés szerint hétfőn a hőmérséklet délután 32 és 35, késő este 20 és 26 fok között alakul.
A meteorológiai szolgálat figyelmeztetésében arra is kitért, hogy hétfőn este, késő este északnyugat felől előbb a Kisalföld, Alpokalja térségébe megerősödő, helyenként viharossá (60 kilométer/óra fölé) fokozódó széllel hidegfront érkezik. A záporok mellett esetleg zivatar is kialakul, melyhez 70-80 kilométer/órát elérő szél is társulhat.

Keddre, augusztus 20-ára kilenc megyére és a főváros területére a várható heves zivatarok és a felhőszakadás miatt is citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. E szerint Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Tolna és Pest megyében valamint Budapesten kialakulhat olyan heves zivatar, amelyet károkozó szél és jégeső kísérhet, és rövid idő alatt jelentős mennyiségű, akár 25-30 milliméternél is több csapadék hullhat.

Az állami rendezvények – köztük az esti budapesti tűzijáték – biztonságos lebonyolításáért is felelős operatív törzs kedden hozza meg a végleges döntést arról, hogy az időjárás alakulásának függvényében megtartják-e a tűzijátékot, vagy sem.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.