Elhunyt Gyarmati Dezső – Az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti

Saját halottjának tekinti a vasárnap elhunyt Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

 

“A legendás vízilabdázó még sok évvel aktív pályafutása lezárását követően, idős korában is fáradhatatlanul küzdött a sportág népszerűsítéséért.” – áll az Emmi közleményében, amely kiemeli: “Gyarmati Dezső Magyarország egyetlen sportolója, aki játékosként öt olimpián szerzett érmet, és amelyek mellett szövetségi kapitányként még kettővel gazdagította a magyar sporttörténetet”.

A minisztérium és a II. kerület önkormányzata mellett a Halhatatlanok Egyesülete, amelynek alapítója és elnöke is volt Gyarmati Dezső, szintén arról tájékoztatta az MTI-t, hogy saját halottjának tekinti a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót.

A Nemzet Sportolójának haláláról a parlamenti pártok is megemlékeztek.
“Személyében a nemzet hírnevét öregbítő, Magyarország tekintélyét és rangját emelő, példátlan karriert maga mögött tudó sportolót veszítettünk el, hiánya egy egész nemzetnek fog fájni, s fáj már most, a lesújtó hír hallatán” – olvasható az MSZP közleményében.

“A sport területén szerzett eredmények és kitüntetések mellett a számos megérdemelt civil és állami elismerés is bizonyítja, élete nem csupán a sportolóknak, hanem minden magyar embernek követendő példa” – írta részvétnyilvánításában a Jobbik.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.