Augusztus 20. – Színes programok országszerte

Országszerte számos kulturális és szórakoztató programot rendeznek az államalapítás ünnepén: előadások, koncertek, kiállítások, sport-, családi és gyerekprogramok várják az érdeklődőket augusztus 20-án.

 

 

Együtt az ország szlogennel rendezik meg az idei augusztus 20-ai állami ünnepségeket. Budapesten, a hagyományoknak megfelelően 20-án reggel katonai tiszteletadást tartanak Magyarország lobogója előtt, majd következik a tisztavatás. A családi programok a Clark Ádám téren és a budai Várban lesznek, ez utóbbi helyen a Mesterségek Ünnepe is várja a látogatókat. Délután öt órakor a Szent István-bazilika előtt ünnepi szentmisét tartanak, majd elindul a Szent Jobb-körmenet.

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Erkel Ferenc utolsó befejezett operáját, az István királyt mutatják be a Budapesti Nyári Fesztivál keretében. A Művészetek Palotájában a nemzeti ünnepen délutántól éjszakáig dzsesszkoncertek hallhatók.

Este kilenc órakor kezdődik a tűzijáték. A Sas-hegyi Látogatóközpontot este a kerekes székes és fogyatékkal élő látogatók számára tartják nyitva, biztosítva a jó kilátást a látványosságra.

A tűzijáték után a Naphegy lábánál, a Dózsa György téren ingyenes koncertet ad Ákos.

A Nagyon Balaton eseménysorozat keretében vasárnaptól három napig számos tóparti városban színes családi programokkal, koncertekkel és tűzijátékkal emlékeznek a magyar állam alapításának évfordulójára.

A Szegedi Szabadtéri Játékokon az ősbemutató 30. évfordulója alkalmából az István, a király rockoperát tűzik műsorra augusztus 17-én, 18-án és 20-án.

A Székesfehérvári Királyi Napok keretében a hétvégén rendezik meg a Koronázási Ünnepi Játékokat. A rendezvény mindkét napja Szent István megkoronázását felidéző szertartással zárul. Augusztus 19-én Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet, majd a városházán kihelyezett ülést tart a kormány. Augusztus 20-án a nemzeti emlékhelyen ismét megnyitják a közönség előtt az osszáriumot (a Székesfehérváron eltemetett királyok földi maradványait is őrző csontkamrát) és a tiszteletadással veszi kezdetét Szent István ünnepe. Ugyancsak augusztus 20-án kezdődik a 24-éig tartó nemzetközi néptáncfesztivál.

A 44. Debreceni Virágkarneválon, amelyet minden évben Szent István államalapító király és az új kenyér ünnepén tartanak meg, hárommillió száraz és élő virág díszíti a felvonuló 16 virágkocsit. A karneváli menetben 23 hazai és külföldi együttest, művészeti csoportot láthat a közönség.

Augusztus 20-ig tart a XVIII. Végvári vigasságok Egerben című programsorozat. A csütörtökön induló rendezvény leglátványosabb eleme az ostrom lesz. Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából az ostromjáték középpontjában az Egri csillagok cselekménye lesz. Emellett koncertek, játszóházak, színpadi játékok várják az érdeklődőket a város több pontján.

A békéscsabai Szent István téren az István, a király kolozsvári bemutatójának főpróbáját láthatja a közönség augusztus 20-án. A rockoperát a Honvéd Táncszínház közreműködésével a Békéscsabai Jókai Színház színészei játsszák.

Mosonmagyaróváron Szent István-napokat rendeznek. Az augusztus 17. és 20. között megszervezett eseményen neves fellépők koncertjeit élvezheti a közönség a mosonmagyaróvári Szent István király úton. Az összművészeti fesztiválon három szabadtéri színpadon csaknem 30 produkció szórakoztatja az érdeklődőket.

Kecskeméten szombaton kezdődik és jövő vasárnap estig tart a Hírös Hét Fesztivál, amelynek programjai között kiállítások és koncertek is megtalálhatók.

A veszprémi várban folklórfesztivál, az Érsekségi Turisztikai Központban, a Szaléziánumban történelmi játékok, a Laczkó Dezső Múzeumban népművészeti programok várják az érdeklődőket az államalapítás ünnepén.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.